Mitől gyorsult fel egyes emlősök evolúciója?

Az ujjhegynyi méretű denevérektől a hatalmas bálnákig az emlősök a leginkább változatos méretű és küllemű állatcsoport, számos lehetséges tényezővel, amelyek hatására egyesek evolúciója gyorsabbá vált. Anjali Goswami professzor, a Londoni Természettudományi Múzeum emlőskutatója vezetésével egy nagy, nemzetközi kutatócsoport vizsgálta meg, melyek voltak a legnagyobb befolyást kifejtő tényezők, az eredményeket a Science folyóiratban tették közzé. Ezek az eredmények arra is következtetni engednek, hogy jelenkorunk gyorsan változó környezeti körülményeihez mely állatok tudnak leginkább alkalmazkodni.

A dinók kihalása 66 millió éve lehetőséget teremtett a 100 millió éve csendesen várakozó emlősök számára, hogy új utakra térjenek, sokféleségük megnőtt, és számos ma élő csoportjuk ekkor, pár millió éven belül jelent meg. Azonban számos kérdés van még ezen ugrásszerű fejlődés, globális hódítás részleteiről, mivel a kövületek adatai és a molekuláris adatok nem minden esetben mutatnak egyezést. Nem tudunk teljes bizonyossággal válaszolni arra, hogy mennyire volt sokszínű az emlősök csoportja a dinók korában? Avagy csak a kihalást követően szabadultak el rokonaink és léptek a mai, nagyon változatos életutakra?

A kutatók a válaszokat keresve most több száz ma élő, egykori méhlepényes emlősfaj koponyájának alakulását mérték fel. A világ számos múzeumában őrzött koponyákról készítettek digitális 3D modellt, így az egyes csontok átalakulásának folyamatát precízen vizsgálni tudták. A kapott adatokat azután az emlősök leszármazásával összevetve kiértékelték, milyen evolúciós tempót lehetett látni az egyes időszakokban.

Ezekből az adatokból az derült ki, hogy a legnagyobb evolúciós gyorsulásra rögtön a dinók kihalását követően sor került, majd ezt követően számos kisebb, egyre csökkenő léptékű kiugrás is volt az évmilliók alatt, egészen a jelenig. „Minden felgyorsult az emlősök számára, amint a dinoszauruszok elkotródtak az útjukból” – magyarázta Goswami. „Azonban az emlősök eredetének idejét fedő bizonytalanságok miatt nem tudjuk az evolúciós csúcsokat környezeti tényezőkhöz kötni. Azt gondolom azonban, hogy az első ilyen csúcs a dinók kihalásával köszöntött be, míg a későbbi csúcsok a kainozoikum klímaváltozásaihoz köthetőek.” Ezzel, bár nem minden kutató ért egyet, többek szerint már a dinók „lába alatt” is igencsak sokszínű volt az emlősök világa.

„Általánosságban az emlősök evolúciójáról elmondhatjuk, hogy lassulóban van” – tette hozzá a kutató.

Az emlősök közt leginkább különös evolúciós utat a cetfélék jártak be, nekik kellett a legextrémebb módon átalakítani a koponyájukat a vízi életmód miatt. A többi emlős körében azonban volt egy közös pont, amihez kötni tudták a szakemberek a változások gyorsaságát: a társas életmódú emlősök fejlődése gyorsabb volt a magányosakénál. A csapatban élő emlősök számos külső jelre támaszkodhatnak, mint a szarvak vagy agancsok. A másik efféle, társas léthez köthető evolúciós ugrás a hangok képzését érinti, és a már említett cetek közt a társas életmódúak hangképzése különösen gyorsan fejlődött.

Nagy különbséget jelentett az is, hogy a társas emlősök kicsinyei a születés után azonnal képesek önálló életre, pl. a lovak, szarvasok esetében, míg a főemlősök vagy a ragadozók kicsinyei csak hosszú szülői gondoskodással válhatnak önállóvá. Ez utóbbi fajok ezért az evolúciójukban is lassabbak közé tartoznak.

Ezek a különbségek azt is megmutatják, hogy a mai életmód kihívásaihoz mely emlősök tudnak gyorsabban alkalmazkodni, ez pedig a természetvédelem számára is fontos információt jelent.