Véglegesen átalakulnak a csontok a szüléskor

Főemlősök csontjainak vizsgálata alapján észlelték az eddig ismeretlen típusú átalakulást.

A felfedezés új fénybe helyezi a szervezetnek a terhesség, a szülés és a szoptatás során bekvetkező változásait, és bár most majmokat vizsgáltak, a kapott adatok összhangban vannak az embereket érintő kutatásokkal is.
A New Yorki Egyetem szakemberei és kollégáik a PLOS One folyóiratban mutatták be részleteiben a felfedezést. A kutatók azt találták, hogy a kalcium, a magnézium és a foszfor mennyisége kisebb azon nőstény majmok csontjában, akik már legalább egyszer szültek, a csökkenés magához a szüléshez és a szoptatáshoz köthető. Bár az ismert, hogy a csontok optimális erősségéhez szükség van kalciumra és foszforra, a kutatók arra hívták fel a figyelmet, hogy ez a felfedezés nem negatív egészségügyi hatást jelent, inkább azt jelzi, mennyire dinamikus a csontozat.
„A csont nem statikus és élettelen része a csontváznak, hanem folyamatosan alkalmazkodik az élettani folyamatokhoz” – mondta Shara Bailey, a kutatás egyik résztvevője.
Az közismert, hogy a menopauza hatással van a csontjainkra, a kutatók arra voltak most kíváncsiak, más életeseményeknek milyen befolyásuk van a vázrendszerünk elemeire. Mivel a legjobban a lapos csontokban észlelhető az a rétegződés, amely egy élet eseményeit tükrözi, ezért a kutatók medencecsontokat vizsgáltak. Ehhez egy puerto ricói őserdei kutatóközpontban élő, és természetes okból elpusztult majmokat vizsgáltak, mind hímek, mind nőstények csontjait. Minden egyes állatról egyedi adatok álltak rendelkezésre, a kutatóállomáson zajló hosszú távú megfigyeléseknek köszönhetően.
Mikroszkópos és elektronmikroszkópos vizsgálatokkal azt mérték fel először is, hogy miként növekedtek e csontok, majd megmérték azok elemi összetételét energiadiszperzív röntgenspektoszkópia segítségével. Ebből kiderült, hogy a szülésen átesett nőstény majmok csontjainak kalcium, magnézium, oxigén, foszfor és nátriumarányai eltértek a nem szült nőstények és a hímek csontjaiban mért arányoktól. Különösen a kalcium és a foszfor mennyisége csökkent le a szaporodási periódusok során csontrétegekben, ezeken felül a szoptatás ideje alatt a magnézium mennyisége esett vissza kissé.
A csontok vizsgálatai egyrészt arról árulkodtak, hogy a nőstények – és persze az ember esetében a nők – testén örökké látható nyomokat hagy a szülés, másrészt újabb bizonyítékot jelentenek a csontváz dinamikus, alkalmazkodó jellegére.