A pénteki böjt segítheti a klímavédelmet

A hústermelés egyik hátulütője, hogy igen nagy a szén-dioxid-lábnyoma, ezért, egy brit példa nyomán a katolikus egyház is hozzájárulhat a klímavédelemhez.

A Cambridge-i Egyetem számolt be arról a kutatásról, amelyben szakembere vezetésével egy 2011-es brit katolikus püspöki intézkedés hatását számították ki. A brit egyházi vezetők ekkor arra szólították fel a katolikus híveket, hogy térjenek vissza a húsmentes péntek korábbi hagyományához. Bár csupán a hívek negyede tett így, a kutatás eredménye szerint ezzel így is évi 55 ezer tonna szénnel kevesebb jutott a légkörbe. Ez nagyjából annak felel meg, mintha minden évben 82 ezerrel kevesebben tennék meg a London-New York repülőutat, oda-vissza.
Ferenc pápa radikális lépéseket sürgetett a klíma védelmében, a kutatók pedig úgy vélik, ha ebbe beleférne a pénteki böjtnap globális visszaállítása, azzal több millió tonna szén kibocsátását lehetne megelőzni minden évben.
„A katolikus egyház igen jó helyzetben van ahhoz, hogy segítse a klímavédelmet, a világszerte több mint egymilliárd követője révén” – mondta Shaun Larcom, a kutatás vezetője. A kutató szerint a pénteki húsmentes nap visszaállítása igen egyszerű és olcsó megoldás volna arra, hogy jelentősen csökkentsük a kibocsátást, még akkor is, ha csak a hívek egy része követné az egyház javaslatát.
Angliában és Walesben csupán a lakosság alig 10 százaléka római katolikus, s a hívek 28 százaléka hallgatott a 2011-es püspöki felhívásra, amivel 26 év kihagyás után hozta vissza az egyház vezetése a pénteki böjtnapot. A kutatók által végzett felmérések szerint az érintett hívekből 41 százalék egyáltalán nem evett húst, 55 százalék pedig igyekezett csökkenteni a pénteki húsfogyasztását. A legkonzervatívabb becslés szerint ez az angol és walesi dolgozó lakosságra vetítve annyit tesz, mintha ők mindannyian heti 2 grammal kevesebb húst fogyasztottak volna el. Azonban még ennek az igen kis csökkenésnek is jelentős volt a számított hatása, heti 1070 tonna, évi 55 ezer tonna szénnel került kevesebb a légkörünkbe.
A kutatók szerint számos más vallás előírásában is szerepelnek olyan, nagy környezeti hatású étrendi szabályok, amelyek segítségével javítani lehetne a szén-dioxid-lábnyomunkat, ha az egyes egyházak és vallási vezetők ösztönözve a híveiket kiállnának ezek mellett.
A kutatás eredményét Social Science Research Network publikálja majd hamarosan.