Tengervíz 390 millió évvel ezelőttről
Az ősi beltenger mikroszkopikus cseppecskéjét piritkristályokba zártan fedezték fel, ám a felfedezés a jövő hidrogéntározóinak elhelyezésében nyújt segítséget.
Számtalan különféle ásvány, kristály tartalmaz egészen kis mennyiségű vizet, egyes drágaköveket különlegesen értékessé is tesznek a beléjük zárt buborékok. Nemrégiben azonban nem ékszerészek, hanem a Pacific Northwest Nemzeti Laboratórium (PNNL) kémikusai tudtak megvizsgálni egy igen ősi és rendkívül apró tengervíz-cseppecskét.
A vizsgálat alapján a devon időszaki egykori beltenger vizének maradványát találták meg – ekkor a tengerben még óriási tengeri skorpiók úszkáltak, ám a korabeli klíma átalakulásával megszűnt a beltenger, és piritté vált kövületek maradtak csupán az élővilágából.
A kutatók egészen más céllal vizsgálták a kőzetmintákat elektronmikroszkóp alatt, amikor rábukkantak a nanoléptékű tengervíz-zárványokra, majd atompróba-tomográfia és tömegspektrométer segítségével elemezték ezeket. Ezzel egyrészt igazolták, hogy a zárványokban valóban tengervíz van, másrészt még a sók összetételét is elemezni tudták, igazolva a 390 millió éves eredetet.
A vizsgálatok nemcsak az ősi tengerről, hanem egy lehetséges hidrogén-tárolási módszerről is vallanak. Ahhoz, hogy a hidrogént biztonságban tudjuk tárolni a kőzetekben, meg kell ismerni, miféle reakciók játszódhatnak le a kőzet és a gáz közt, ehhez nyújt segítséget az atompróba-tomográfia. E módszerrel nemcsak a hidrogén mennyiségét lehet megmérni, hanem konkrétan látni lehet, hova is megy az ásványokon belül. A vizsgálatok pedig arra utaltak, hogy az ásványok aprócska hibái szolgálhatnak a hidrogén csapdáiként. Ez alapján pedig optimalizálni lehet majd a föld alatti hidrogéntározók helyét.