Fiatal korában elpusztult pterodaktilusz

Bajorországban, a pterodaktiluszok leghíresebb lelőhelyén bukkantak rá arra a kiváló állapotban fennmaradt repülő őshüllőre, amely egy fiatal egyed lehetett. A Regensburg közeli Paintenben találták meg a maradványt, felső-jura időszaki üledékes kőzetben, a híres solnhofeni mészkőben, ami a régió ősmaradvány-kincseit hordozza. A kőzet különösen apró, finom szemcsés, ez pedig a maradványok részleteinek megőrződését tette lehetővé amellett, hogy a kőnyomatok, litográfiák készítéséhez is ideális volt (innen a másik neve: litográf mészkő).

A kőzet a Solnhofen-szigetvilághoz köthető, a területen az egykori Tethys partvidéki, nyílt tengertől többé-kevésbé elzárt sekély vizében számos kisebb sziget állt, köztük hipersóssá és a meder alján oxigénszegénnyé váló lagúnákkal. E lagúnák a beléjük pottyanó állatokat tökéletes állapotban konzerválták, legyen szó több méteres őshüllőről, vagy épp leheletfinom szárnyú szitakötőről. A térség leghíresebb ősmaradványa az Archaeopteryx, de innen került elő az első pterodaktilusz is, 1784-ben, a területről eddig mintegy 500 pteroszaurusz maradványát sikerült feltárni. Bár a szigetvilág egyetlen kőzetréteget hagyott maga után, annak egyes részei közt kisebb eltérések vannak, mind azok korában, mind pedig a bennük megőrzött ősmaradványok összetételében, minőségében. A mostani leletet is adó kőfejtőben jórészt a vízi élővilág képviselőit találták meg, a koralloktól kezdve a halakig, ám számos hüllő is előkerült: halgyíkok, teknősök, ősi tengeri krokodilok, sőt, pteroszauruszok és dinoszauruszok is. A maradványok jelentős része (azok nagy mennyisége miatt) még nem került tudományos átvizsgálásra és ezért valószínű, hogy még rengeteg új fajt fognak innen leírni az őslénytani szakemberek.

A most, a Fossil Record szakfolyóiratban bemutatott maradványra 2014-ben találtak rá a painteni kőfejtőben, majd kb. 120 órás gondos, nagy nagyítással, kézzel végzett munkával kiszabadították a csontot mutató felületet. Az állat korát mintegy 152 millió évesre becsülik a német szakemberek, ezzel a maradvány a legrégebbi korból előkerült pterodaktilusz lett egyúttal. A lelet szinte teljes, csak két apró része hiányzik. Az állat feje mindössze 5 centis volt, a törzse még ennél is rövidebb, és a jellegzetességei alapján a Pterodactylus antiquus fajba tartozott, annak egy fiatal, „kamaszkorú” egyede volt. Ezzel a faj ősmaradványainak sorozatában fontos láncszem, amely az eddig megtalált egészen kicsi és már majdnem felnőtt méretűek közé esik. Miért is fontos ez? Az eddig életkori csoportokban feltárt pterodaktilusz maradványok koreloszlása alapján különféle elméletek születtek arról, minek is köszönhető, hogy csak egyes korcsoportok képviseltetik magukat a leletekben. Ilyen volt például, hogy évszakos vándorlásúak lehettek a pterodaktiluszok, esetleg szintén évszakos toxikus algavirágzások miatt változtak meg időnként a környezeti körülményeik. Azonban olyan elképzelés is van, hogy azért volt sok a különösen fiatal egyed a leletek közt, mert ezek voltak a sérülékenyebbek, ahogy más állatoknál is a fiatalokra több veszély leselkedik, mint a kifejlett egyedekre, így több fiatal pusztult el és őrződött meg a finom szemcséjű üledékbe zártan.