A mikrobavilág oroszlánjai
A mikrobák egy újonnan felfedezett csoportja a zsákmányukat szétmarcangoló egysejtűekből áll, amelyet a kutatók a mikrobák oroszlánjainak neveztek el.
A Brit Columbiai Egyetem számolt be arról az érdekes felfedezésről, amelyet egy nemzetközi kutatócsapat tett nemrégiben. A Provora nevet kapott csoportot is két részre lehetett osztani: egyik felük egészben „nyeli le” zsákmányát, a másik fele pedig „harapdálva” fogyasztja el azt, fogra hasonlító része segítségével.
A mi nagy méretekhez szokott világunk ragadozóihoz hasonlóan e mikrobák is ritkák, ám fontos részei a mikroszkopikus ökoszisztémáknak. A kutatócsoport számtalan tengeri környezetből származó vízmintában fedezte fel az új típusú mikrobákat, egészen érdekes módon. A vízmintákban lévő jól ismert mikrobák egész egyszerűen eltűntek egy-két nap alatt, és ez több mint gyanús volt a szakemberek számára. Mindezekben a mintákban az volt a közös, hogy láttak benne fura, gyors mozgású, két csillóval rendelkező egysejtűeket, amelyekre aztán célzottan rá is kerestek.
Miután sikerült őket elkülöníteni, genetikai vizsgálatokat végeztek rajtuk, amelyből rögtök kiderült, hogy soha korábban nem látott egysejtűekről volt szó, eddig ismeretlen, ősi ágát fedezték fel az élet fájának!
A kutatók a további vizsgálatokkal szeretnének egészen pontos genetikai térképet készíteni ezekről a mikroszkopikus ragadozókról, és szeretnék a sejtszerkezetüket is rekonstruálni majd.