Tízezer éves rizsaratás nyomait tárták fel

A Darthmouthi Egyetem számolt be a PLOS One folyóiratban bemutatott felfedezésről, amelyben a Jangce alsó folyása közelében feltárt régészeti leleteket vizsgáltak. A kőeszközök a legkorábbiak lehetnek, amelyekkel a rizs háziasításához vezető út első lépéseit megtették.

A rizs vad őse abban különbözik a termesztett fajtáktól, hogy elszórja a magvait, a háziasított fajtáké pedig a kalászban marad. Az aratáshoz mindenképp szükség volt valamilyen eszközre, amellyel azokat a szárakat elvághatták, amelyeknek nem hullott le a magja, s azzal, hogy a nem szóródó egyedeket válogatták ki a legkorábbi rizstermesztők, apránként a növény háziasítását is elvégezték.

Dél-Kína a rizs háziasításának feltételezett terepe, itt zajlott 7-10 ezer évvel ezelőtt a világ egyik legfontosabb élelmiszernövényének igényeinkre szabása, de eddig egyáltalán nem kerültek elő innen a termesztés-aratás során használt eszközök. „A régészek azonban rengeteg apró, egyik oldalon éles kőeszközt találtak a Jangce alsó folyásánál lévő újkőkori lelőhelyeken, e köveket akár a növények levágására is használhatták” – magyarázta Jiajing Wang professzor, a kutatás vezetője. A kutatók ezen elképzelést bizonyítani is tudták: 52 ilyen, könnyen kézben fogható, néhány centis kőpengét vizsgáltak meg tüzetesen.

Egyrészt mikroszkóp segítségével feltárták a kőpengék kopási mintázatait, másrészt a kőre tapadt egykori növényi maradványokat is megvizsgálták. A növényi sejtekben található egy úgynevezett fitolit, ami egy mikroméretű ásványkiválás (mondhatnánk úgy is, a növényi sejtek „veseköve”). Ezek az egyes növénycsoportokra, fajokra jellemzőek, vagyis a kis kövecskék alapján azonosítható, milyen növényből származtak.

A kövek több mint felén találtak olyan kopást, amit a rizs, vagy a hasonló erősségű növényi szárak levágása okozott, és 28 kőeszközön a rizsre jellemző fitolit is előkerült! E mikroszkopikus szemcsék alapján azt is ki tudták deríteni a kutatók, hogy két olyan módszerrel arathatták a rizst, amelyeket még ma is használnak Délkelet-Ázsiában. Ezek egyike különösen alkalmas volt arra, hogy a rizs háziasítása során alkalmazzák, ekkor a kalászokat vágták csak le. Később azonban már a rizsnövény szárait, a kalászok alatti részen metszették át, ezt azonban már csak akkor tudták alkalmazni, amikor a növény már nem hullajtotta el a magvait, vagyis a háziasítást követően.

A szárral szedés során nemcsak élelmiszert, hanem számtalan egyéb célra hasznosítható anyagot is be tudtak gyűjteni az emberek, a levelek, szárak akár tüzelőként, akár nyersanyagként is szolgálhattak.