Osztrigák, mész és szén-dioxid

A klímaváltozás ellen a tengervíz segítségével is felléphetünk, a geomérnöki megoldások nemcsak a légkörben elképzelhetőek. Az Amerikai Geofizikai Unió most zajló konferenciáján mutatták be azt, az egyelőre csak kis léptékű kísérletet, amelyben a már savasodó tengervíz kis mértékű lúgosításával szén-dioxidot vonhatnánk ki a légkörből, a kutatást a Science ismertette.

A floridai Apalachicola-öbölbe folyók torkollanak, az öböl vizét elnyúló turzás védi a Mexikói-öböl szeszélyesebb tengerjárásától. Itt termelik az USA osztrigafogyasztásának mintegy 10 százalékát, azonban az elmúlt években válságba jutott az iparág, a víz melegedése és a növekvő szén-dioxid okozta savasodás miatt visszaesett a termelés. A helyzet olyan súlyossá vált, hogy 5 évre betiltották az osztrigák halászatát is, bízva abban, hogy erőre kaphat az öböl, s a klímakutató szakemberek bátorítást kaptak a hivatalos szervektől egy különös kísérlet elvégzéséhez.

2022 májusában 2000 liter (ez kb. 10 átlagos háztartási esővízgyűjtő tartály tartalma) tengervizet oltott mésszel kevertek el, és ezt az öbölbe engedték – ezzel részben ellensúlyozták a savasodást, és hozzájárultak ahhoz is, hogy a helyreállított kémhatású víz a légkörből szén-dioxidot vonjon ki. A hasonló, valós körülmények közt végzett, ám kis léptékű kísérletek két célt szolgálhatnak: egyrészt eloszlathatják a félelmeket a hasonló módszerekkel szemben, másrészt természetes körülmények közt mutathatnak rá olyan változásokra, amelyeket laborban képtelenség utánozni, például azt, hogy miként terjed tova, keveredik a mész a nagy mennyiségű vízben. A kísérlet segítségével az is kiderülhet, hogy a módszer nem okoz tartós átalakulást, ökológiai károkat. Ez esetben a mérések megnyugtatóak voltak, nem derült ki semmi káros hatás, ráadásul a mész csak igen lassan, mérsékelten változtatta meg a víz kémhatását, és jól mérhető volt a szén-dioxid elnyelése is.

A növekvő szén-dioxid mennyiségét egy ideig képes elnyelni az óceán, ám ettől fokozatosan egyre savasabbá válik. A savasodás egyrészt káros az élővilágra (többek közt a mészvázas lények vázát feloldja), másrészt emiatt egyre kevesebb szén-dioxidot képes elnyelni a víz. Ezt a felborult egyensúlyi állapotot próbálják helyreállítani a mész hozzáadásával. Érdemes azonban tudni, hogy a mész vagy a szóda előállítása önmagában igen jelentős szén-dioxid forrás, vagyis nem érdemes azért meszet, szódát előállítani, hogy azt a tengerbe szórjuk. Emellett, még ha sikerülne is kis szénkibocsátású meszet előállítani, az óceánba juttatása túlzottan költséges volna, így ez globális megoldást nem jelenthet.

Más elképzelések is vannak, amelyekkel az óceán állapotának helyreállításán át próbálják a szén-dioxid mennyiségét csökkenteni, például jól ismert ötlet a víz vassal dúsítása, amely a fotoszintetizáló algák tevékenységét serkenti. Egy ilyen kísérletben nemrég vassal bevont rizsszalmát terítettek szét az Indiai-óceánon, ám egy vihar szétzilálta a szalmát, és nem sikerült pontosan mérni a hatásokat. Namíbia partjainál a vízben élő óriásmoszat, az egyébként „erdőket” alkotó kelp termesztésével igyekeznek fokozni a szén elnyelését.

A tengereken végzett geomérnöki megoldások sokkal inkább ellenőrizhető, szabályozható folyamatokat jelentenek, mint bármi, a légkört átalakító megoldás. Míg a légkörbe juttatott anyagoknak akár évekbe is telhet a kiülepedés, az óceánokban igen rövid idő, kb. egy hónap elég ahhoz, hogy elkeveredjen, felhíguljon, s ne lehessen már kimutatni a hozzáadott anyagot.