Szülőszoba lehetett a halgyík-temető
Paleontológiai helyszínelés során derült ki, hogy a rejtélyes halgyík-lelőhelyre utódaik világra jötte céljával járhattak az állatok.
Bolygónk óceáni óriásai, a cetek ma gyakran sok ezer kilométert vándorolnak azért, hogy kicsinyeiket világra hozzák, olyan helyszíneken, ahol kevés a kicsinyekre veszélyt jelentő ragadozó. Nemrégiben egyetemi és múzeum kutatói részvételével született tanulmányban arra jutottak, hogy a halgyíkok, már a cetek előtt 200 millió évvel hasonló vándorlásokat követően hozták világra kicsinyeiket. A Current Biology folyóiratban ismertetett kutatásról a Utahi Egyetem számolt be.
Az USA Nevada államában lévő Berlin-Ichthyosaurus Állami Park területén, ahol a 19. században aranyat bányásztak (a Berlin nevű városka e korban, néhány éven át létezett itt), 1928-ban előkerült az első halgyík-kövület, amelyet több tucat további követett a rá következő évtizedekben. Számos, a Shonisaurus popularis nevű fajba tartozó nagy méretű halgyík hever itt a kőzetekbe zártan, az állatok csoportos pusztulásának oka pedig évtizedek óta foglalkoztatta a paleontológusokat. A kutatásban, úgy tűnik, választ találtak, legalább 37 állat esetében erre a kérdésre.
Korábban felmerült, hogy a mai delfinekhez, bálnákhoz hasonlóan az egykori halgyíkok egy tömeges partra vetődés áldozatai lehettek, esetleg egy mérgező algavirágzás végzett velük, most azonban újabb magyarázat készült. A megoldáshoz modern 3D technika, geokémiai mérések, valamint a klasszikus módszerekkel gyűjtött adatok ellenőrzése vezetett el. Mivel itt a kövületek helyben (a sziklában magában) vannak jelen, vagyis nem emelték ki őket, hanem legnagyobb részben eredeti „nyughelyükön” maradhattak, remek alkalom nyílt arra, hogy alaposan megismerjék e halgyíkok, mint csoport elhelyezkedését. A geokémiai elemzések a kőzetek összetételét tárták fel, ezzel igyekeztek a korabeli élőhely körülményeit rekonstruálni a kutatók, és azt igazolták, hogy nem volt semmiféle speciális katasztrófa vagy mérgezés, amely végzett volna az állatokkal. Azt is igazolták, hogy a csontok mélyebb vízben a fenékre süllyedve, s nem a partra vetődve őrződtek meg, és az is kiderült, hogy e halgyíkfaj egyedeiből rengeteg volt itt, de más gerincesre nem nagyon bukkantak rá. Volt viszont számtalan kagyló és ammonitesz. Nem sokkal jutottak eddig tehát előre a kutatók.
Az áttörést az jelentette, amikor az itt újonnan felfedezett maradványok közt egészen apró halgyíkok csontjai is előkerültek: vagy újszülött, vagy még magzati korban lévő egyedek voltak ezek, s utólag a múzeumokban lévő példányok közt is találtak efféle kicsinyeket. A kövületeket rejtő kőzetrétegek kora azt sugallta, hogy ez egy olyan helyszín volt, ahová a halgyíkok igen hosszú időn át visszajártak kicsinyeiket világra hozni. Ez azt jelenti, hogy a mai bálnákra jellemző életmód már 230 millió évvel ezelőtt is létezett egy egészen más állat esetében.
A kutatók azt tervezik, hogy az országban meglévő további Shonisaurus popularis lelőhelyeket is átvizsgálják, abban bízva, hogy olyan helyszínt is azonosítani tudnak majd, ahová a faj táplálkozni járt tengeri vándorlásai során.