National Geographic Magyarország

Egy új kutatás szerint nem volt szükség a szavannák nyílt területeire ahhoz, hogy az emberelődök két lábra emelkedjenek.

A Kenti Egyetem számolt be arról a kutatásról, amelyben szavannán élő csimpánzok megfigyeléseit összegezték, és arra jutottak, hogy a szavanna nem ösztönözte elődeinket a két lábon járásra. E mozgástípus az emberre és közvetlen elődeire jellemző, ám a ma élő rokon emberszabásúakra nem.

Számos elmélet született már a magyarázatára, közismert, hogy „lemászva a fáról” váltunk felegyenesedve járóvá, amikor a klíma átalakulása miatt az erdők helyét egyre inkább nyílt szavanna vette át. A kutatók most vadon, szavannai környezetben élő csimpánzok megfigyelésével igyekeztek utána járni, vajon valóban lehetett-e efféle hatása a nyílt terepnek, a helyszín olyan volt, amilyet elődeink is elfoglalhattak évmilliókkal ezelőtt. Emellett a kutatók a szavannai csimpánzok viselkedését összevetették dzsungelben élőkével is.

Ebből kiderült, hogy a szavannai csimpánzok egy kicsivel sem töltöttek több időt a talajon, mint erdei rokonaik, sőt, inkább többet voltak a fákon. Emellett, amikor felegyenesedtek, azt szinte kizárólag a fák ágain tették, nem pedig a talajra ereszkedve. Eszerint tehát nem lehet olyan egyszerű okhoz kötni a talajon, két lábon járásunkat, mint a fák megritkulása, az azonban nagyon valószínű, hogy elődeink már a fákon elkezdtek kiegyeneedni. Magyarul, a szavannára, az erdők kiszáradására nem volt szükség ehhez az alapvető életmódváltáshoz.

A kutatás eredménye érdekes lehet abból a szempontból is, hogy néhány éve a hazai Rudapithecusok kapcsán született egy eredmény, amelyben az ősi emberszabású járása volt a kérdéses. Az akkori kutatásban kanadai szakemberek arra jutottak, hogy „Rudi” már képes lehetett két lábon közlekedni, a medencetáji csontjai alapján. Elképzelhető, hogy a Rudapithecus is a fák ágain használhatta az újszerű közlekedési módszert?

#két lábon járás