Mennyire lehetett okos egy dinó?

A Journal of Comparative Neurology szakfolyóiratban látott napvilágot nemrégiben egy tanulmány, amelyben a koponya mérete és alakja alapján igyekezett egy amerikai kutató meghatározni azt, vajon mennyire volt eszes egy egykor élt állat, a kutatást a Science ismertette.
Az agy nem maradt fenn a kövületekben, így közvetlenül nem lehet vizsgálni, azonban a kutatók kíváncsiságát ez a tény nem képes elnyomni. A dinókról az a közkeletű kép él az emberekben, mind a mai napig, hogy buta óriások voltak, és hasonló elképzelés uralta az állatvilágról vallott nézeteket is évezredeken át, mígnem az utóbbi évtizedekben kiderült, nagyon sok állat igencsak eszes.

Az agy különböző területeinek nagysága utal arra, hogy mennyire használta tulajdonosa az agya azon régióját, és a koponya alakján többé-kevésbé követhető, hogy milyen méretű lehetett egy állat esetében például a látásért felelős terület. Így a koponya alapján jó közelítéssel következtetni lehet egy adott funkcióra, képességre. Emellett az agy méretéből az is kiszámítható, hogy hány idegsejt alkotta, ez pedig szintén olyan tényező, amely összefügg az agyi képességekkel.

Ebből indult ki Suzana Herculano-Houzel, a Vanderbilt Egyetem neuro-anatómusa, egészen pontosan azt próbálta megbecsülni, hogy mennyi idegsejt lehetett a dinók agykérgében (ez az agy külső, tekervényes régiója). Korábbi munkáiban ma élő állatok és ember agykérgének neuronjai számát becsülte meg úgy, hogy feloldotta a szövetet, majd egyenként megszámlálta a különböző régiókat alkotó idegsejteket. Dinóknál ilyesmire nincs lehetőség, azonban egy kutatócsoport elvégezte a ma élő madarak és gyíkok esetében e munkát – így lehetőség nyílt az összehasonlításokra. A modern madarak agykérgében sokkal sűrűbben helyezkednek el az idegsejtek, mint a gyíkokéban.

A különféle állati koponyákról készült CT-vizsgálatok alapján talált a kutató egy olyan egyenletet, amellyel leírható volt az idegsejtek száma a nagyagyban – ennek része az agykéreg is. Az egyenlet alapján becslést végzett a különféle dinoszauruszok agyára nézve is, és többek közt arra jutott, hogy a T. rex és más theropodák agya a mai madarakéhoz hasonló volt, míg a szauropodáké a mai hidegvérű hüllőkére hasonlított. Más őshüllők, így a pteroszauruszok és a madármedencéjű dinók esetében fajonként változó volt, e két csoportból melyikébe lehetett besorolni az adott állatot. Ezt követően meghatározta a számokat, vagyis azt, milyen sűrűen lehettek az idegsejtek az adott állat agykérgében.

Az Alioramus agykérgét 1 milliárd idegsejttel a kapucinusmajmokéhoz hasonlította a kutató, a T. rex agykérgét 3,3 milliárd neuronnal pedig a páviánokéhoz.

Az őslénytani szakemberek egy része üdvözölte az igen újszerű kutatást, egy másik része pedig erős óvatosságra int az eredménnyel kapcsolatosan, hisz csupán egyetlen összefüggés alapján terjesztette ki a kutató az elméletét az összes dinóra. Bár valószínű, hogy a fürge és erős T. rex értelmesebb is lehetett az átlagnál, de kissé merész ötlet a páviánokhoz, vagyis egy főemlőshöz hasonlítani. Még ha a neuronok számával kapcsolatosan be is igazolódik a kutató elmélete, ez nem egyedüli tényező az állati értelemben, fontos az is például, hogy miként kapcsolódnak össze ezek az idegsejtek.

Az eredményt tehát érdemes inkább izgalmasan új látásmódú kutatásként, érdekes próbálkozásként felfognia  következtetéseket.