Párbajra használhatta szarvát a trilobita

Neptunusz háromágú szigonyára emlékeztetőek azok a szarvak, amelyeket e különös trilobita (korábbi nevén háromkaréjú ősrák) egyedei viseltek, s amelyekről egy kutatócsoport úgy véli, a hímek egymás közti vetélkedésében lehetett szerepe. A Londoni Természettudományi Múzeum számolt be erről a kutatásról, amely szerint számos ma élő bogárhoz hasonlóan egymás forgatásához-dobálásához használhatták ezek az ősállatok a szarvukat.

Richard Fortey professzor, a múzeum tudományos munkatársa, a kutatás egyik résztvevője elmondta: „Ez a rendkívüli, devon időszaki trilobita, a Walliserops különös, hatalmas méretű háromágú szigonyt viselt a fején, amelynek a funkciója régóta rejtély volt.” A kutató hozzátette, úgy vélik, párbajozáshoz használhatták a dominanciáért folyó vetélkedésben. „Az állatok nemi indíttatású vetélkedése százmillió évekkel előbb kifejlődhetett, mint gondoltuk.” A kutatók a tanulmányukban arra is kitértek, hogy a trilobiták hím és nőstény egyedei eltérő külsejűek lehettek (ez az ún. ivari kétalakúság), ámbátor ennek teljes körű bizonyításához további adatokra lesz még szükség.

E trilobiták esetében az első tudományos leírásuk során többféle elképzelés is felmerült a szarv célját illetően: áshatott vele az üledékben, vagy épp önvédelemre használhatta a ragadozói ellen, és persze már ekkor megfordult a kutatók fejében, hogy a szexuális vetélkedésben lehetett szerepe. Borzasztó nehéz azonban bizonyítani egy szerv feladatát egy olyan állatban, amely leszármazottak nélkül halt ki, így nincs valódi ma élő rokona, amelyhez hasonlítani lehetne. A kutatók most egy igen különös egyed vizsgálatával jutottak előbbre e kérdésben.

Míg a fejen viselt szarv a Walliserops-egyedekben háromágú (innen a hasonlítás Neptunusz szigonyához), addig volt egy ugyanazon fajba tartozó példány a múzeum gyűjteményében, amelynek négyágú volt a szarva (e példány látható a cikkünk nyitóképén). Ez az egyed teljesen kifejlett, felnőtt példány volt, amiből különféle következtetéseket vontak le a szakemberek: biztosan nem zavarta a növekedésben, táplálkozásban, elbújásban az, hogy társaitól, a „szabványtól” eltérő alakú volt e szerve. Ez azt jelentette a kutatók szerint, hogy nagyon nagy eséllyel csupán a párharcokban lehetett szerepük a szarvaknak, és nem valamilyen létfenntartó funkciójuk volt. Ez hasonló ahhoz, hogy egy szarvas is teljesen egészséges felnőtté válhat akkor is, ha az agancsa abnormálisra nő.

Bár ma nincs a trilobitákhoz közvetlenül hasonlítható állat, egyes bogarak, orrszarvúbogarak ugyan hasonló szerkezeteket viselnek a fejükön. Az evolúció során, egymással nem rokon állatoknál, kialakult olyan hasonló szerv, mellyel a különböző élőlények hasonló feladatot láttak el – ez a konvergens evolúció eredménye.

A kutatók szerint itt is ilyen helyzet állhat fenn: a bogarakhoz hasonlóan használhatták a trilobiták a saját szarvukat, mellyel a párzási időszakban a hímek párbajozhattak vetélytársaikkal. A trilobita háromágú szarvának alakja leginkább azon bogarakéhoz hasonlított, amelyek felfordítják párbaj közben az ellenfelüket a szarvukkal (lásd a fentebbi videóban). Bár a trilobita számára sem volt végzetes, ha felfordították a testét, és biztos, hogy egy idő után visszatornázta magát normál pózba, ám ez az idő elegendő lehetett az ellenfele számára ahhoz, hogy a nőstényt megszerezve a párzásra is sor kerülhessen.

Ha ez igaz, akkor a Walliserops nembe sorolt trilobiták jó eséllyel mind hímek, és a nőstényeket, amelyek valószínűleg nem rendelkeztek szarvakkal, másik nembe sorolhatták be. Ezt azonban elképesztően nehéz lehet bizonyítani. Ez a felfedezés is gyarapítja azok sorát, amelyek alapján a trilobitákra, legalábbis néhány csoportjukra is jellemző lehetett az ivari kétalakúság.