Ahol a napfény energiává alakul
A DLR német űrhivatal két radarméréseket végző műhold segítségével mutatott be néhány különleges naphőerőművet.
A TerraSAR-X és a TanDEM-X ikerműholdak radarméréseivel egy spanyol, egy dél-afrikai és egy amerikai naphőerőművet vizsgált meg, a felvételeket a DLR mutatta be. A naphőerőművek egy-egy parabola alakban megépített tükörrendszerből, s egy, ennek fókuszpontjába épített toronyból állnak. A tükrök által a torony tetejére fókuszált napsugárzás felforrósítja az abban tárolt folyadékot, amellyel aztán áramot termelhetnek. A koncentrált sugarak több ezer Celsius-fokos hőt képesek elérni, amit speciális sóolvadék segítségével lehet gőz fejlesztésére fogni, a gőz azután egy turbinát hajtva termel áramot. A tükrök mozgathatóak, így folyamatosan követni tudják a Nap égi útját, optimalizálva ezzel az energiatermelést.
Az ikerműholdak napszinkron pályán róják köreiket bolygónk körül úgy, hogy minden alkalommal átrepülnek a sarkok felett is, az Egyenlítőt pedig minden nap reggel és este hatkor szelik át. A radarfelvételek készítésekor olyan szögben álltak a műholdak a naphőerőművekhez viszonyítva, amilyet a naphőerőmű tükrei a Nappal is bezárnak, ennek okán a tükrökről visszaverődő radarjel igen fényesen kirajzolja az objektumot.
Ahhoz, hogy élvezhetőbbé és könnyebben érthetőbbé tegyék a képeket, a DLR szakemberei egy plusz réteggel látták el a fotókat, ezek a felszín simaságát vagy rücskösségét mutatták. A hamis színezésben a sima felületek lilás, a rücskösek zöldes színt kaptak.
Az egyik felvételen a spanyol Almería területén lévő európai kísérleti koncentrált naphőerőmű-telep látható, ahol a DLR munkatársai is mintegy 30 éve dolgoznak a spanyol kollégáikkal e módszer fejlesztésén, vizsgálatán.
Bár Németország időjárása nem kedvez a hasonló naphőerőműveknek, így egyelőre nincs német földön efféle torony sem, ámbár Jülich területén található egy tesztlétesítmény, amelyben elsősorban a módszer hatékonyságát igyekeznek emelni a kutatók amellett, hogy olcsóbbá szeretnék tenni az így előállított áramot. Remélhetőleg az itt végzett munka majd azokra a helyszínekre is elviheti ezeket a különleges naperőműveket, ahol az eddigiekkel nem lehetett megfelelő eredményt elérni.
A jelenlegi energiaválság megoldásában is fontos része lehet a napenergiának amellett, hogy a klímacélok eléréséhez is elengedhetetlen.