A cukros üdítők adója a lányokra hatott kedvezőbben

Nagy-Britanniában a cukros üdítőkre kivetett adóktól azt várták, csökkenni fog a gyermekek körében az elhízás.

Cambridge-i kutatók szerint a cukros üdítők angliai adójának bevezetését követően csökkent az elhízott gyerekek száma az idősebb általános iskolások körében, a jelen trendeket figyelembe véve az intézkedés révén évente 5000 kislány elhízását lehet így megelőzni csak a hatodikos korosztályból. A PLOS Medicine szakfolyóiratban közzé tett kutatásban külön mérték a 4-5 éves (nulladik osztályos), és a hatodik osztályos (10-11 éves) gyerekek esetében a változásokat, az évente megtartott nemzeti gyermek felmérés adatai alapján. Ez a felmérés egymillió gyerek adatai gyűjti össze Anglia állami iskoláiban (az ottani rendszerben már iskolásnak hívják azt, aki nálunk még óvodába jár).
A kutatásban a hatodikos fiúk és a nulladik évfolyamos gyerekek körében nem láttak összefüggést az adó bevezetése és az elhízás közt, csak a hatodikos lányoknál sikerült kimutatni. A gyerekek Angliában az ajánlott napi cukorbevitel (30 gramm) több mint kétszeresét (70 gramm) fogyasztják el kamaszkorukra, és ennek hatására nagy az elhízottak aránya is köreikben. Emiatt, a gyerekek egészsége védelmében vezették be a különadót az édes italokra, 2018-tól, s egyúttal arra is igyekeztek így rávenni a gyártókat, hogy csökkentsék az italok cukortartalmát.
A felmérés szerint az adó bevezetését másfél évvel már 8 százalékkal csökkent a hatodikos lányok körében az elhízás, számszerűsítve ez 5294 gyerekkel kevesebb elhízottat jelentett csak ebben a korosztályban. A szegényebb régiókban még nagyobb, 9 százalékos volt a csökkenés, ez pedig azért is fontos, mert egyébként itt fogyasztják a legtöbb édes italt.
A kutatóknak ugyan kimutatták, hogy sikerrel járt az adó bevezetése, de azt is ki kellene találni, hogy lehetne még jobbá tenni a helyzetet. Számos oka van annak, hogy a fiatalabb gyerekekre miért nem hatott az adó: ők még kevesebb cukros üdítőt isznak, és a gyümölcslevek, amelyeket a kicsik fogyasztják, nem tartoznak az kivetett adó alá, de ezeknek is magas a cukortartalmuk, ami így nem is változott.
Az azonban nem világos, a fiúknál miért nem mutatkozott meg az összefüggés. Ennek oka lehet, hogy ők több reklámot látnak (többet is tévéznek), mint a lányok. A fizikai aktivitást a gyorsételek és édes italok reklámjaiban az energiával azonosítják, a fiúk pedig hajlamosabbak elhinni, hogy ezek javítják a teljesítőképességüket, így valószínűbb, hogy rossz választásra késztetik őket a reklámok.
Nemrégiben Londonban számoltak be kedvező eredményekről a tömegközlekedésben betiltott reklámoknak köszönhetően.