Jura időszaki őskrokodil a Jura-partról

Anglia déli partvidékének őslénytani gyöngyszeme az a partszakasz, amelyet csak Jura-part néven ismer a tudomány, és ahol a legendás paleontológus Mary Anning szülővárosa, Lyme Regis is áll. Nem véletlen a hírnév: a tengerpart sziklaképződményei ősmaradványok hihetetlen gazdagságát kínálják a kíváncsi kutatóknak. A mai Dorset megye tengerpartja 185 millió éve egy őskrokodil otthonául is szolgált, amint arról egy új kutatás eredményeként a Taylor & Francis kiadóvállalat beszámolt.

A Turnersuchus hingleyae nevet kapott állat fejének, gerincének és végtagjainak részei kerültek elő, s korának legteljesebb őskrokodil leletét adta így a a felfedezés. A Thalattosuchia tengeri őskrokodil alrendbe tartozó lelet hiánypótló, s egyúttal azt is bizonyítja, hogy a krokodilfélék legkorábbi ősei valamikor a triász végén, vagyis még ennél a leletnél is 15 millió évvel korábban alakulhattak ki.

A kutatók arra számítanak, hogy még több olyan őskrokodil kerül majd elő, amely ezt az időszakot képviseli, sőt korábbiakra is bukkanhatnak még. „Valójában már azalatt, míg a tanulmányunkat publikáltuk, megjelent egy másik kutatási eredmény is, amelyben egy marokkói barlang mennyezetében talál őskrokodilt írtak le a hettangi/sinemuri korból (vagyis abból a korból, ami a Turnersuchus időszakát, a pliensbachit megelőzte), ez pedig támogatja az elképzelésünket. Arra számítok, hogy még régebbi Thalattosuchia-példányok és a rokonaik kerülnek majd elő” – magyarázta Dr. Eric Wilberg, a kutatás vezetője. Hozzátette, az elemzéseik szerint a triász végén alakulhattak ki ezek az állatok, és túlélhették a triász végi kihalást.

A csontmaradványok több kőzetblokkban kerültek elő.

Forrás: Journal of Vertebrate Paleontology

Azonban eddig még egyetlen triász időszaki Thalattosuchia-lelet sem került elő, ami azt jelzi a kutatók számára, hogy van egy olyan ága e családfának, amelyet még nem ismerünk. Ezt a hiányzó ágat rövidítette le jó néhány millió évvel a most megtalált lelet. Az állat hosszú orrával a ma élő gaviálra hasonlíthatott kissé, s hatalmas, erős állkapcsi izmai is lehettek a koponya alakja alapján, amely a zsákmányuk gyors megragadását tette lehetővé. Van olyan elképzelés is, amely szerint ez az alaktani sajátosság arra utal, hogy esetleg képesek voltak bizonyos fokig szabályozni az agyuk hőmérsékletét.

A Thalattosuchia-csoportot csak tengeri krokodilokként emlegetik, holott szigorúan véve nem krokodilok, csak távoli rokonaik. Azonban igazán tengeriek voltak, testalkatuk is ehhez alkalmazkodott, rövid végtagjaik uszonyokká alakultak, a cápákéra hasonlító volt a farokúszójuk, és rendelkeztek sómiriggyel is (ez a szerv számos, tengeri életmódú állatban megvan, a test felesleges sóitól képes ennek segítségével megszabadulni), és nagyon valószínű, hogy elevenszülők voltak. A most feltárt lelet még nem teljesen kialakult formában mutatja mindezeket a tulajdonságokat.

Az őskrokodil csontmaradványait a Lyme Regis-i őslénytani múzeum kapta meg ajándékba a felfedezőktől, akiknek a nevét – Paul Turner és Lizzie Hingley – az ősállat tudományos nevében őrizték meg.