Minden idők legnagyobb pingvinje

Néhány éve bukkantak rá azokra a megkövült csontokra, amelyeknek frissen elkészült elemzéséből kiderült: az egyik a valaha élt legnagyobb pingviné volt.

Új-Zéland déli szigetén, 2016-17-ben kerültek elő a csontok, amelyekről a kormeghatározás alapján kiderült, kb. 9-10 millió évvel követték a kréta végi kihalást, vagyis a nem madár dinók végzetét. Egy nemzetközi kutatócsoport végzett részletes vizsgálatokat rajtuk, és elkészítette a csontok 3D modelljeit is, hogy könnyen össze lehessen hasonlítani őket más fosszilis csontokkal. Az 57 millió éves, két ősi fajt képviselő maradványok és rengeteg mai pingvincsont összehasonlításai alapján megbecsülték, mekkora is lehetett az egykori őspingvin. A legnagyobb szárnycsont egykori tulajdonosa egy kb. 154 kilós madár volt; összevetésül: a mai legnagyobb, a császárpingvin 22-45 kiló.
„Számos ősi pingvinfaj rendelkezett hatalmas méretekkel, amelyek mellett mai pingvinjeink eltörpülnek. Az új fajunk, a Kumimanu fordycei, a valaha felfedezett legnagyobb pingvin 350 fontot nyomott, vagyis nehezebb lehetett, mint Shaquille O’Neal karrierje csúcsán” – magyarázta Dr. Daniel Field, a kutatás egyik résztvevője (350 font több mint 150 kilogrammnak felel meg). A kutatókban felmerült, hogy ez az ősi óriás a mai pingvineknél nagyobb mélységekbe tudott-e vajon lemerülni? Ha ez így volt, akkor olyan élelemforrásokhoz is hozzáférhetett, amelyek a mai leszármazottak számára már elérhetetlenek.
A második, most azonosított őspingvinfaj, a Petradyptes stonehousei több példánya is előkerült, a számítások szerint ez az állat „csak” mintegy 50 kilós lehetett, ez is kissé nagyobb volt tehát a mai csúcstartó császárpingvinnél. A két faj felfedezéséről és tulajdonságairól a Journal of Palaeontology szakfolyóiratban számoltak be a szakemberek, a tanulmányt a Cambridge-i Egyetem foglalta össze.
A pingvinek korai képviselői mind igen nagyra nőttek, ám számos tulajdonságuk még nem alakult ki, így például a szárnyaik a repülő madarakhoz hasonlóan vékony csontúak, s hasonló izomzatúak is voltak. E hatalmas termet számos előnyt jelenthetett a szakemberek szerint, például így nagyobb zsákmányt is elejthettek, illetve jobban megtarthatták a testük hőjét a hidegebb vízben is. Elképzelhető, hogy az 50 kilós testtömeg átlépése jelentette az Új-Zélandon kialakult pingvineknek azt a lehetőséget, hogy a szigeteket elhagyva a világ többi részén is elterjedhessenek, s mindmáig tartó evolúciós sikereiket elkönyvelhessék.
A pingvinek valamikor, kb. 60 millió éve alakultak ki, nem sokkal a nem madár dinók kihalása után, Új-Zéland területén, innen rajzottak aztán szét a déli félteke távolabbi tájaira is. A ma élő pingvinfajaink ennél sokkal rövidebb élettörténettel rendelkeznek, csupán kb. 3 millió éve jöttek létre, 14-24 millió éve élt közös ősből.