Miért gyakoribb a demencia a nők körében?

Egy új ausztrál vezetésű nemzetközi kutatás érdekes összefüggést talált, amelyen azonban könnyedén tudnánk változtatni.

Az Alzheimer’s & Dementia szakfolyóiratban mutatták be ausztrál kutatók annak, a hat kontinens 18 országának közel 30 ezer lakóján végzett felmérést, amelyben a nőket nagyobb mértékben sújtó demencia okait vizsgálták. A becslések szerint 2050-re a világon mintegy 150 millió embertársunk válik a demencia áldozatává, ez pedig hatalmas terhet ró a társadalmakra, és a családokra.
Összehasonlították a nőket és a férfiakat érő kockázati, befolyásoló tényezőket és két különbséget találtak köztük: a tanulással töltött évek száma és az alkoholfogyasztás erősebben befolyásolta a férfiak demenciájának kialakulását, mint a nőkét, más nemek közti különbséget nem sikerült kimutatni. Azonban, míg a teljes vizsgált csoport 58 százaléka volt nő, a demenciában szenvedők közt 66 százalékos volt az arányuk. Érdekes módon, a szegényebb országokban még hangsúlyosabb volt a két nem közti különbség, vagyis a nők hátrányos helyzete demencia szempontjából. Sokan úgy vélik, ez az arányeltolódás amiatt állhat fenn, hogy a nők hosszabb életűek, ám a különbség ugyanúgy megvolt akkor is, ha a két nem életkori adatait beszámították.
Jól ismertek az olyan rizikófaktorok a demenciában is, mint például a magas vérnyomás, a dohányzás, az elhízás, a mértéktelen alkoholfogyasztás, számos tényező, amely például az agyi zsíranyagcserével függ össze, ám ezek önmagukban nem mutattak eltérést a két nem közt.
Úgy tűnik azonban, hogy az oktatásban töltött hosszabb idő a férfiakra nézve védő hatású, feltételezhetően amiatt, hogy ezáltal kedvezőbb helyzetben voltak a férfiak a munkaerőpiacon, illetve azáltal, hogy szellemileg izgalmasabb munkákat vállalhattak – e tényezőkről ismert, hogy védő hatása van a demenciával szemben. E különbségek pedig a szegényebb, ázsiai, afrikai és dél-amerikai országokban hangsúlyosabbak, vagyis ott, ahol még rosszabb a nők oktatási részvétele és munkaügyi helyzete és nagyobb a nemek egyenlőtlensége.
A kutatók úgy vélik, pusztán az oktatással is sokat lehetne javítani a demencia arányain világszerte, komoly kihagyott lehetőség az, ha ezzel nem foglalkozunk.