Aranka, Jeromos2025. február 08., szombat
Tudomány

Coviddal foglalkozó tanulmányokat összegeztek az ELTE kutatói

2023.02.22.NG
National Geographic Magyarország

Az ELTE TTK kutatói a súlyos Covid-19 betegséggel kapcsolatos több mint ezer tanulmányt dolgoztak fel, amelyekből kiderül, hogy melyek a rizikófaktorok, illetve milyen okai lehetnek a betegség eltérő erejű lefolyásának.

Forrás: Getty Images

 

 

Mint az ELTE közleményében írták, a koronavírus-járvány az egész világot sújtotta, de a megbetegedések és a halálozások száma nagyon egyenlőtlenül oszlik meg a földrajzi régiók között, és az egyéni kockázatot jelentősen befolyásolta a fertőzött egyén, a fertőző vírustörzs, illetve a környezet néhány tulajdonsága.
A Covid-19 klinikai lefolyása és kimenetele igen változatos. Annak a megértése, hogy egyes emberek miért esnek át a fertőzésen tünetmentesen, míg mások az életüket vesztik, mind a betegség gyógyításához, mind a járvány kordában tartásához elengedhetetlen.
Zsichla Levente, az ELTE biológia szakának hallgatója és témavezetője, Müller Viktor, a TTK Biológiai Intézetének docense több mint ezer tanulmányt elemeztek, hogy átfogó képet adjanak arról, milyen folyamatok hogyan befolyásolják a Covid-19 súlyosságát az egyén szintjén.
Tanulmányukban, amely a Viruses című tudományos folyóiratban jelent meg, egyebek mellett részletesen vizsgálták a demográfiai tényezők szerepét (életkor és biológiai nem, illetve ehhez kapcsolódóan a terhesség), a betegség kölcsönhatásait más fertőző és nem fertőző háttérbetegségekkel, valamint a genetikai polimorfizmusok, az életmód, a mikrobióta és a kialakult immunmemória befolyását. Ezen túl áttekintették a koronavírus genetikai változatosságának, valamint az olyan környezeti tényezőknek a hatását, mint a légszennyezés és a társadalmi-gazdasági helyzet.

Vizsgálatukból többek között kiderült, hogy a magas életkor a Covid-19 halálozás legerősebb kockázati tényezői közé tartozik.

Ezt a hatást először 2020 elején jelentették, és azóta számtalan kutatás erősítette meg. Ezek az eredmények azt mutatják, hogy felnőtteknél a halálozás kockázata körülbelül 6-7 életévente megduplázódik, és (a világjárvány első nagy hulláma esetében) a 65 és 75 év közötti korosztálynál már meghaladta az 1 százalékot. A jelenségért felelős lehet a tüdő szöveteinek és az immunrendszernek az öregedése, és a korral járó steril szisztémás gyulladási szint megemelkedése is.

A krónikus betegségek egy része is növeli a súlyos Covid-19 kockázatát, ugyanakkor akadnak kivételek és ellentmondásos esetek. Míg az elhízás, a cukorbetegség, a magasvérnyomás-betegség, a krónikus vesebetegség, illetve szív- és érrendszeri megbetegedések biztosan kockázatnövelő rizikófaktornak számítanak, addig több immunológiai, neurológiai és mentális megbetegedés esetén az eredmények a mai napig nem egyöntetűek. A tüdőbetegségeken belül is akad ilyen ellentmondás.

Az adatok alapján a férfiak körülbelül kétszer magasabb kockázattal érintettek a súlyos kimenetelű Covid-19 fertőzésben, és nemcsak az idősek között, hanem életkortól függetlenül is.

Mivel más vírusos légúti megbetegedések (például influenza) és fertőző tüdőgyulladás esetén is mutattak ki hasonló összefüggéseket, így ennek a mechanizmusa valószínűleg nem kizárólag a Covid-19-re jellemző. Több X-kromoszómához köthető gén szerepe és más, az immunrendszerben kulcsszerepet betöltő gének eltérő kifejeződése húzódhat meg a jelenség hátterében.

Az összegzés szerint a nők körében a súlyos kimenetelű Covid-19 betegség kockázata kisebb, mégis nagyobb arányban megfigyelhető a poszt-Covid-19 szindróma kialakulása.

A terhesség pedig külön kockázati tényezőt jelent a fertőzés lefolyására, a terhes fertőzött nőknél gyakrabban alakul ki terhességi magasvérnyomás-betegség, gyakrabban kerülnek intenzív osztályra, és a következmények a magzatot/csecsemőt is érinthetik. A rossz társadalmi-gazdasági helyzet, így a szegénység, a rossz lakhatási körülmények vagy az etnikai kisebbséghez tartozás több országban kimutatott kockázati tényező.

Kevéssé meglepő, és a kutatási eredmények adatokkal is alátámasztják, hogy a rendszeres fizikai aktivitás és az egészséges táplálkozás jótékony hatással van az általános egészségre és a Covid-19 kimenetelére is, míg a túlzott alkoholfogyasztás növeli a súlyos betegség kockázatát.

Mint írták, annál meglepőbb viszont, hogy a légzési funkciókat jelentősen károsító dohányzás hatása a SARS-CoV-2 fertőzés klinikai kimenetelére a mai napig eldöntetlen. Ezzel szemben a nagy koncentrációjú szállópornak való hosszútávú kitettséget egyre több kutatás hozza kapcsolatba a súlyos koronavírus-betegséggel – olvasható az MTI által közzétett összegzésben.

Ez a szobanövény 45 napig is kibírja víz nélkül

Ez a szobanövény 45 napig is kibírja víz nélkül

Magyar szakértők mérték fel a lándzsadísz különleges képességeit.

Az élet alkotóelemeire bukkantak a Bennu aszteroida mintáiban

Az élet alkotóelemeire bukkantak a Bennu aszteroida mintáiban

Számos aminosav, mind az öt nukleobázis és sós vízre utaló ásványi anyagok jelenlétét is kimutatták a kutatók.

2025 tavaszán kelhet útra a következő magyar űrhajós

2025 tavaszán kelhet útra a következő magyar űrhajós

Kapu Tibor különböző kísérleteket fog elvégezni a Nemzetközi Űrállomáson.

Ismét magyar fotós alkotását választotta a NASA a nap képének

Ismét magyar fotós alkotását választotta a NASA a nap képének

Négy nappal korábban szintén magyar képet jelöltek ki a nap asztrofotójának.

Robot segítségével műtöttek meg egy 14 éves magyar lányt

Robot segítségével műtöttek meg egy 14 éves magyar lányt

Első alkalommal hajtottak végre robotasszisztált műtétet egy magyarországi gyermeken.

National Geographic 2025. januári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket