Lezárult a japán sellőmúmia vizsgálata

Korábbi cikkünkben bemutattuk a japán mítoszok sellőit, és azokat a sellőmúmiáknak titulált tárgyakat, amelyek tudományos vizsgálatát a japán Kurasiki Tudományos és Művészeti Egyetem vállalta magára, más kutatóintézetekkel együtt. Az egyetem nemrégiben beszámolt a vizsgálat eredményeiről, és persze beigazolódott: a vizsgált „sellőmúmia” hamisítvány. Ebből arra is bátran következtethetünk, hogy a többi hasonló tárgy ugyanilyen módon készült. De akkor mit is találtak voltaképp? Az Ancient Origins foglalta össze a japán egyetemi közleményt.

A vizsgálatot vezető Takafumi Kato nyilatkozata szerint az elemzés és a japán múmiakészítési hagyományok alapján a „sellőmúmia” ember alkotta tárgy, még csak nem is konkrét állatról van szó, hanem egy tárgyról. A röntgensugarak segítségével bepillanthattak a belsejébe is, így kiderült, hogy egyes testrészeit halakból kölcsönözték, emellett azonban papír, textil és pamut alkotta a lényt. Bár a felsőteste majomszerűnek látszott, semmi olyan részt nem találtak benne, ami valóban majomból került volna bele, csak halcsontokat, -pikkelyeket és -állkapcsot. A száját egy ragadozó hal állkapcsából állították össze, a kissé visszafelé hajló, kúpos fogak tipikus ragadozóhalfogak.

A „sellő” belső felépítése alapján nem tartalmaz se fából, se fémből készült vázat, a bőrét gömbhal (a konyhaművészetből ismert, vagy inkább hírhedt fugu) bőréből készítették, a nyak és a hát alsó része, belül fém tűkkel van megerősítve. A lényen található szőr emlősállatból származik, ahogy a karmait is emlős eredetű keratinból alkották meg. Sajnos DNS-t nem sikerült kivonni a lény egyes részeiből, nem használtak a „múmia” készítésekor semmiféle tartósító anyagot, így feltehetően egyszerűen lebomlott már a DNS.

A legenda szerint a múmia egy, az 1700-as évek első felében a Csendes-óceánban kifogott lény maradványa, ám a kormeghatározás alapján a 19. század második felében készült, a szakemberek szerint beigazolódott tehát a feltételezés, hogy kézművesek készítették az 1868-ig tartó Edo-korszakban a „múmiát”. Az Edo-korszak lezárultával nem említettek sehol se hasonló sellőmúmiát

Mintegy tucatnyi hasonló tárgy ismert, amelyekről úgy tartják, sellőmúmiák, ezek jó része szintén szentélyek vagy múzeumok tulajdona, de nagyon valószínű, hogy mindegyiket ugyanekkor állíthatták elő. Feltehetően a British Museum és a Leideni Etnográfiai Múzeum birtokában lévők ugyanezen kategóriába tartoznak.

A cél nem az lehetett, hogy a későbbi korok embereit megtévesszék, hanem könnyen lehet, hogy eredetileg talizmánként, szent bálványként védelmezték volna tulajdonosaikat, az őket birtokló közösségeket az e korban pusztító fekete himlő, kanyaró és egyéb súlyos járványok ellen. Ez olyannyira fontos része volt a sellőmítosznak, hogy a múmiát birtokló szentélyben a koronavírus járvány kitörése idején is imádkoztak a „sellőhöz” annak segítségéért.