A jégkori Európa lakói

Európában több mint 45 ezer éve jelen van a modern ember, nem sokat tudunk azonban ezen elődeink egyes csoportjainak rokoni kapcsolatairól, leginkább azért, mert elég kevés megfelelő minőségű genetikai adat állt rendelkezésre. Egy nagy, nemzetközi kutatócsoport, amelyet a német Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet kutatója, Cosimo Posth vezetett pekingi kollégája, He Ju társaságában, nemrégiben 356 régmúltban élt ember genomja alapján végzett összehasonlító vizsgálatot. E genetikai adatok harmadát újonnan elvégzett elemzések szolgáltatták.

A 35-5 ezer évvel ezelőtti népesség képviselőire koncentráltak a kutatók, s most először került sor az utolsó nagy eljegesedés (25 ezer éve), a jégkor leghidegebb szakaszának során élt elődeink génjeinek felmérésére.

A gravetti kultúra képviselőiről, vagyis a kontinensünkön 35-24 ezer éven széles körben elterjedt embercsoportokról a génvizsgálatok feltárták, hogy a kulturális-technológiai hasonlóságok ellenére genetikailag különbözőek voltak. Bár hasonló eszközöket készítettek, és a művészetük is nagyon hasonló volt, a kultúra délnyugati, vagyis a mai francia és ibériai területeken élt képviselői nem voltak közeli rokonai a közép-európai, a cseh és olasz régióban élt képviselőinek.

A délnyugati régió lakóinak génjeit 20 ezer éven át ki tudták mutatni a maradványokban a kutatók: leszármazottaik a leghidegebb időszakban is helyben maradtak, majd később északkelet felé terjeszkedtek tovább Európa nagy részére. Európa enyhébb, jégmentes délnyugati része, ahol ez a csoport élt, az utolsó nagy eljegesedéskor klímamenedékként szolgált, és ezt a régóta fennálló elméletet most a gének segítségével igazolni is sikerült a kutatóknak. E korai délnyugati népesség képezte aztán a fantasztikus barlangrajzokról híressé vált magdaléni kultúra népességének genetikai alapjait.

A hasonló menedéknek vélt Itália területe azonban a genetikai adatok szerint mégsem volt az, sőt, a korábban itt élt, s szintén a gravetti kultúrához tartozók génjei nyomtalanul eltűntek a leghidegebb periódust követően. Helyettük újabb, a Balkán felől érkező csoportok hódították meg a félszigetet, s egészen Szicíliáig jutottak. Később, úgy 14 ezer éve, amikor egy gyors felmelegedési periódus zajlott, ez utóbbi csoport tovább vándorolt Európa más részeire, s ők váltották fel aztán a magdaléni kultúra képviselőit.

E vándorlás oka a kutatók szerint a jégkor végén hirtelen melegedő klíma lehetett, amelynek következtében az erdők igen gyorsan meghódították Európa jelentős részét. „A korábban itt élők is északabbra vándorolhattak, hisz az addigi élőhelyük, a mamutsztyeppe eltűnőben volt” – tette hozzá Johannes Krause, a tanulmány rangidős szerzője.

A vizsgálatok azt is feltárták, hogy Európa nyugati és keleti részein élő vadászó-gyűjtögető csoportok közt 14-8 ezer évvel ezelőtti időszakban, vagyis mintegy 6000 éven keresztül nem volt géncsere, és csak kb. 8 évezreddel ezelőtt kerültek e csoportok kapcsolatba egymással. „Ekkor kezdtek el keveredni az eltérő származású és küllemű embercsoportok, akik nagyon sokban, például a bőrük és a szemük színeiben is különböztek” – magyarázta He Ju. Ebben a korban érkezett Anatólia felől a mezőgazdálkodás és vele a letelepült életmód, így lehet, hogy e népek érkezése miatt húzódtak ekkor északabbra az eredeti vadászó-gyűjtögető csoportok. E csoportok aztán még mintegy három évezreden át kapcsolatban maradtak egymással.

Posth zárásként hozzátette: „További, több tudományterületet érintő kutatásainkkal tisztázni fogjuk azt is, pontosan milyen folyamatok hatására cserélődött le Európa jégkori népessége.”