Telkes Mária: „Engem a lehetetlennek vélt dolgok érdekelnek”

„Tizenegy éves voltam, amikor egy egyszerű iskolai kísérlet, a kén olvasztása egy pillanat
alatt felkeltette az érdeklődésemet a kémia iránt. Tesztcsöveket és kémiai főzőpoharakat
vásároltam, és az otthonunk kertjében álló kis faház lett a laboratóriumom. A szüleimet
mulattatta a lelkesedésem, és még egy hangos, de ártalmatlan robbanás után is türelemmel
álltak hozzá ehhez a különös hobbihoz. Mohón olvastam a természettudományos
könyveket, és a természetismeret órákon túl, az iskola falain kívül is folyton kísérleteztem”
– emlékezett vissza a kezdetekre Telkes Mária az 1964-ben, a Női Mérnökök és Tudósok I.
Nemzetközi Konferenciáján tartott beszédében.
Az Egyesült Államokban „Sun Queen”, magyarul Napkirálynő becenéven emlegetett fizikus
és feltaláló, aki egész életét a napenergia-hasznosítás továbbfejlesztésének szentelte,
tudományos munkásságért számos nemzetközi kitüntetésben részesült: 1934-ben a New
York Times legsikeresebb nőinek listáján egyedüli tudósként kapott helyet; 1952-ben
elsőként kapta meg az amerikai Női Mérnökök Társaságának életműdíját; 1977-ben pedig az Amerikai Tudományos Akadémia kitüntetését vehette át.
Annak ellenére, hogy Telkes pályafutását mind a nemzetközi, mind az amerikai magyar sajtó
figyelemmel kísérte, szülőföldjén, melyet nagy reményekkel hagyott hátra az egyetem
elvégzése után, kevésbé ismerik a nevét. Mint azt Papp Katalin fizikus, a Szegedi
Tudományegyetem címzetes tanára a Qubitnek elmondta, „ennek oka lehet az is, hogy
miközben a napenergia hasznosítási lehetőségeinek feltárása manapság kifejezetten
divatos lehetne, a szolárenergia kutatása kívül esik a hazai fizikatudomány frontvonalán.
Nemigen segít persze a nők tudományos teljesítményének az általános hazai mellőzöttsége
sem.”

A családi otthon kerti vegykonyháját idővel felváltotta az egyetemi laboratórium, s a fiatal
lány, aki a Napban látta a jövő erőforrását, végül a tengerentúlon valósíthatta meg álmait.
De milyen út vezetett odáig, hogy Telkes Mária a napenergia-hasznosítás egyik úttörőjévé
váljon?

Telkes Mária (1900. december 12. – Budapest, 1995. december 2.)

Forrás: Wikimedia Commons

Gyökerek és szárnyak

Telkes Mária 1900. december 12-én született Budapesten Telkes Aladár (1875-1943) és
Lábán Mária (1880-1973) első gyermekeként. Anyai dédapja, Szonnert Ferdinánd
ajtónállóként szolgált a Budai palotában, nagyapja, Telkes Simon pedig a Kereskedelemügyi
Magyar Királyi Minisztérium főszámtanácsosa és a Központi Névmagyarosító Társaság
elnöke volt, akinek I. Ferenc József Kelenföldi előnévvel magyar nemességet adományozott. Telkes Mária apja, Telkes Aladár pályafutása is a gazdasághoz kötődött és takarékpénztári aligazgató lett.

Anyja, Lábán Mária Pozsonyban, a szintén jómódú Lábán Károly és Ludwig Teréz
házasságából született. Nagybátyja, Ludwig János tekintélyes és dúsgazdag polgár volt – ő
építette meg az első gőzmalmot Pozsonyban, majd miután megvásárolta az ezer holdas
pusztapói uradalmat, disznóhizlaldát létesített. A Lábán család jelentős szerepet játszott
Pozsony gazdasági és társadalmi életében, az általuk üzemeltetett kávéház kedvelt
találkozóhelye volt a városi elitnek.

Szonnert Mária (lent, balról a második), Telkes Simon (lent, balról a negyedik) és gyermekeik. Telkes Aladár az álló sorban balról az utolsó. A fotó 1900 és 1905 között készült.

Forrás: MyHeritage

„Lábán Károly sógora vállalkozásainak budapesti igazgatója lett, ezért feleségével
Budapesten telepedtek le. Négy gyermekük közül egyetlen lányukat, Máriát főúri
hozománnyal adták férjhez. Nem véletlenül nevezték gyermekei Gold Fáternek, elismerve ezzel jószívűségét és bőkezűségét” – mesélte a National Geographicnak Döbrösy Antal
(85), Telkes Mária Budapesten élő unokaöccse.

Az angolkisasszonyoktól Clevelandig, és annál is tovább 

Telkes Aladár és Lábán Mária hét gyermeket nevelt fel, akik közül Mária volt a legidősebb. A
Lábánok mélyen vallásosak voltak, ezért Mária előbb az angolkisasszonyokhoz járt, majd a
Szent Szív Szerzetesnők Katolikus Leánygimnáziumában, a Sophianumban fejezte be
gimnáziumi tanulmányait. A Budapesti Egyetemen fizikai kémiát hallgatott, és Ribáry István
fizikaprofesszor mellett dolgozott asszisztensként, mígnem 1924-ben doktori fokozatot
szerzett.
„A Budapesti Egyetem elsőéves hallgatójaként olvastam Zelovich Kornél A jövő
energiaforrásai című kis puhatáblás könyvét. Ez volt számomra a döntő pillanat. A könyv
szerzője elmagyarázza, hogy a megszokott energiaforrásoknak földrajzi korlátai vannak
– különösen a kevésbé fejlett trópusi területeken –, ugyanakkor a trópusokon a legerősebb a
napsugárzás, és még csak keresgélni sem kell, hiszen közvetlenül rendelkezésre áll. A
könyvben leírt kísérletek nagy részét az Egyesült Államokban végezték, ezért ez volt az a
hely, ami rám várt” – említette meg 1964-es visszaemlékezésében Telkes Mária, aki ekkor
már negyven évnyi eredményes kutatómunkát tudhatott maga mögött.

Amikor a diploma megszerzésének évében Mária anyai nagybátyja, Ludwig Ernő clevelandi
konzul Magyarországra látogatott, azt tanácsolta unokahúgának, hogy költözzön a nagy
lehetőségek hazájába.

A tehetséges és ambiciózus lányt nem kellett hosszasan győzködni; 1925-ben már a Clevelandi Klinika biofizikai intézetének kutatólaboratóriumában, a híres
sebészorvos, George Washington Crile mellett dolgozott, s az itt folytatott kutatásai során létrehozott egy speciális, az agysejtek infravörös sugárzásának mérésére szolgáló
elektromos fényképezőgépet.

Évekkel később Telkes megtalálta annak módját, hogy hogyan lehet a Nap hőenergiáját az
iparban és mezőgazdaságban is hatékonyan kihasználható elektromos árammá alakítani.
Az úgynevezett „napgép” első formájában a napenergia tíz százalékát tudta hasznosítani,
ami a korábbi megoldásokhoz képest százszorosan hatékonyabb eljárásnak bizonyult,
ráadásul a berendezés olyan egyszerű volt, hogy lényegesen alatta maradt a gőz­gépek
lóerőegységárának.

„Dr. Telkes Mária találmánya oly forradalmi jelentőségű a techniká­ban, mint annak idején az autó fel­találása volt” – idézte 1937-ben a Detroit Press az észak-amerikai Farm Chemical Council (Mezőgazdasági Ve­gyi Tanács) elnökének elismerő szavait.

Idén 75 éve, hogy megépült az első modern, szolártechnikával fűtött otthon, a doveri napház

A huszadik század eleji Amerikában már komoly aggodalmat keltett a tudósok körében,
hogy a fosszilis tüzelőanyagok előbb-utóbb elfogynak, ezért egyre nőtt az igény a megújuló
energiatermelés iránt, s egyre többen kezdtek el befektetni a napenergia hasznosításába is.
Az egyik ilyen hosszú távú program a nagynevű Massachusettsi Műszaki Egyetem Solar
Energy Conversation Projectje volt, melyhez Telkes 1940-ben csatlakozott.
A tudósnő a MIT vegyészmérnöki karának vezetőjeként egy kizárólag napenergia átalakításával fűtött kísérleti lakóház tervén dolgozott, s ezzel együtt megoldást talált a kor egyik legnagyobb problémájára, a napenergia tárolásának mikéntjére. Kísérletei során felfedezte, hogy a háztartásokban is ismert, viszonylag alacsony olvadáspontú, ugyanakkor magas olvadáshőjű glaubersó vizes oldata akár tíz napig is tárolja az elnyelt naphőt, lehűléskor pedig visszakristályosodva adja le a felvett hőt.

A doveri napház

Forrás: Dan Goshtigian/The Boston Globe via Getty Images

Ez a felfedezés hívta életre a „Dover Sun House” néven elhíresült napházat, melyet Eleanor
Raymond építészmérnök tervezett, fűtési rendszerét Telkes fejlesztette ki, megépítését
Amelia Peabody bostoni szobrász és természetvédő finanszírozta, lakói pedig Telkes Mária
rokonai, a Némethy család lett, akik a háború utáni Magyarországról épphogy megérkeztek
Amerikába új életet kezdeni. „Ez az együttműködés az ősrégi korlátok áttörése és egy
szókimondó zseni víziójáról szólt, amit a dúsgazdag Peabody tett lehetővé. A napház mai
legszembetűnőbb jellemzője, hogy három, a saját szakterületén eleve sikeres nő alkotta egy
olyan korban, amikor a széles körben elfogadott nézet még az volt, hogy a nők helye a
konyhában van, nem pedig egy építkezésen” – jegyzi meg Némethy András, a kísérleti
napház egykori lakója a Boston Globe-nak írt beszámolójában.

A napház 1948 karácsonyától több mint két éven át többnyire sikeresen üzemelt, bár a
legnagyobb hidegben a lakók nem voltak megelégedve annak hatékonyságával, a harmadik téli szezonra pedig a fűtési rendszert működtető kémiai reakció a sók elkülönülése miatt „kimerült”, ezért a kísérletet leállították. Mindezek ellenére a kísérleti napház az elgondolás működését fényesen igazolta és fontos kutatási irányt jelölt ki.

Telkest szakmai nézeteltérésre hivatkozva eltávolították a MIT programjából, a tudósnőt
azonban nem tántoríthatta el senki attól, hogy tovább tökéletesítse szabadalmait. „Engem a
lehetetlennek vélt dolgok érdekelnek. Szeretek olyan dolgokat csinálni, amikről azt mondják,
hogy képtelenség” – nyilatkozta egyszer a Christian Science Monitornak.

Az évtizedek során több tucatnyi találmányával járult hozzá a fűtés- és hűtéstechnológia fejlesztéséhez, nagyvállalatok tanácsadójaként tevékenykedett, egyetemeken oktatott, és több államilag támogatott tengerészeti és űrkutatási programban is részt vett.

Életmentés és környezetbarát sütés-főzés

Amikor a Pearl Harbor elleni támadás után az Egyesült Államok belépett a második világháborúba, Crile professzor kinevezte Telkest a Tudományos Kutatási és Fejlesztési Hivatal (Office of Scientific Research and Development, OSRD) tanácsadójává.

A kutatónő ebben a szerepkörben kifejlesztett egy napenergiával működő tengervíz-sótalanító készüléket, mely azóta is a katonák alapvető felszerelésének része.

A felfújható, amerikaifutball-labda formájú eszköz belsejében egy fekete filcpárna volt elhelyezve, melyet a sós vízbe kellett mártani, és a labda belső falán lecsapódó, majd az alsó rekeszbe csordogáló vízgőz ihatóvá vált. Ez a hordozható, naponta mintegy egy liter víz lepárlására alkalmas készülék hajótöröttek és tengerbe zuhant pilóták százainak életét mentette meg a háború során.

The distillator could be scaled up to provide larger supplies of water for isolated communities. After WW2 the plastic balloons were sold as beach balls. 🌞

— Paul Coxon (@paulcoxon) December 12, 2017

A Napkirálynő egy másik híres találmánya, a napsugarak koncentrálásának elvén alapuló
hordozható sütő, melyet Amerikában ma is Telkes-sütőként emlegetnek, különösen a
tüzelőanyagban szegény, ám napsütéses órákban bővelkedő Indiában terjedt el.
„A trópusok körül egész­ éven át süt a nap, de a lakos­ság szegény, a fa, a szén és az olaj
pedig drága. Dr. Tel­kes álma az, hogy a naptűz­hely olyan olcsó legyen, hogy India
legszegényebb lakosai is megvehessék” – áll az Amerikai Magyar Népszava című hetilap
egy 1956-ban megjelent cikkében.

Telkes Mária bemutatja a napkemencét a kutatási projektet támogató Ford Alapítvány képviselőinek.

Forrás: Getty Images

Ekkoriban Telkes asszisztense a svéd származású Stella Kuylenstierna-Andrássy grófnő
volt, akivel a New York nyugati részén lévő, tizedik emeleti lakását is megosztotta. A cikk
szerzője szerint gyakran vendégelték meg szomszédaikat és barátaikat a teraszon
elhelyezett naptűzhelyen készült húsételekkel, dél-amerikai tortillákkal, indiai curryvel és
más finomságokkal.

Élete végéig kutatta a napenergiában rejlő lehetőségeket

Hogy milyen ember volt a Napkirálynő? „Karakán és vonzó szőke magyar tudós”, „zseniális
és szórakoztató előadó”, „életvidám és elbűvölő, de teljesen megközelíthetetlen”, „egy
megnyerő, gesztenyebarna hajú tudós” – írták róla az amerikai lapok. A közvélemény
szerint Telkes Mária prominens, szókimondó egyéniség volt, aki ragaszkodott az elveihez
és dacolt a sztereotípiákkal.
Ezt tükrözi a Hoyt Hottellel, a MIT vegyészmérnöki tanszékének professzorával történt
nyilvános összetűzése is. Az intézmény férfi mérnökeit eleve elbizonytalanította, hogy egy
nő került a kutatócsoportba, ráadásul az ő elméletorientált megközelítésükhöz képest Telkes
a fejlesztések gyakorlatba ültethetőségére összpontosított. Egy, a Science History Institute oldalán megjelent érdekes cikk szerint Hottel számára a napház csak egy volt a számtalan államilag, vállalatok vagy magánbefektetők által támogatott projekt közül, és gyakran fejezte ki szkepticizmusát a napenergia-gyűjtés gazdasági kilátásaival kapcsolatban a viszonylag olcsó fosszilis tüzelőanyagok bőséges kínálatára hivatkozva.
Ezzel szemben Telkes mindig az emberiség javát látta a napenergia kiaknázásában, nagy
távlatokban gondolkodott, és nem félt szembeszállni a Hottelhez hasonló szkeptikusokkal.
„A konzervatív mérnökök szinte gúnyosan kezelik ezt a témát” – írta Telkes egy 1951-es
tanulmányában. Igen, az Egyesült Államok temérdek üzemanyaghoz jutott, de mi van a
szén- vagy kőolajhiányos területekkel? És mi a helyzet a hagyományos tüzelőanyagok
előállítása és felhasználása által okozott egészségi problémákkal, a tűz- és
bányabalesetekkel?

A napenergia „a legtisztább és legegészségesebb üzemanyag”, érvelt a mérnöknő.

„Idősebb korában Mária gyakran fejezte ki csalódottságát amiatt, hogy találmányai és általában a napenergia hasznosítása nem terjedt el kellőképpen a világban.
Ő ezt a az olajlobbi ellenállásának tudta be” – jegyezte meg Döbrösy Eszter, az
unokatestvér Döbrösy Antal lánya.
Telkes Attila (82), a Napkirálynő San Diegóban élő másod-unokatestvére a National
Geographic megkeresésére elmondta: „Nagyra becsültem Mária munkásságát, különösen
mert az ő fiatal korában a nők sokkal nehezebben érvényesülhettek a technika területén.
Kilencven éves volt, amikor felvettem vele a kapcsolatot, és valamennyi beszélgetésünk
szinte csak szakmai dolgokról, a napenergia felhasználásáról szólt. A hivatása a
szenvedélye volt.”

Telkes László, Telkes Attila és Telkes Mária (1992).

Forrás: Telkes Attila

„Mindig a legjobb volt az osztály­ban… Mindig tudta a köteles­ségét. De azért társaságba is
járt, táncolt. Most pedig azt írja, hogy már bridzse­zik is. Szóval nem olyan elzárkózott
tu­dósnő” – nyilatkozta Telkes Aladárné Lábán Mária 1935-ben a Nemzeti Ujságnak, miután
a lánya gyerekkoráról, hogylétéről és terveiről kérdezték. „Ott akar maradni. Majd ha
megöregszik, akkor hazajön.” Ebből a beszélgetésből derül ki az is, hogy Telkes Mária
milyen hőstettet hajtott végre, amikor az Erie-tó partján üdült:
„Itt, tudja, fá­ból épülnek a villák és gazolinnal fűtik a fürdőszobát. Egyszer csak ahhoz a
családhoz, ahol a lányom időzött, rémül­ten jött a szomszédos villa bérlője és ijedten
mondta, hogy ég a villa. Többet nem is tudott szólni, ájultan esett össze. Mária mindjárt
segítségére sietett és igyekezett életre kelteni, amikor az asszony felnyitotta a szemét, az
első szava az volt: a lányom… a házban… Mária azonnal az égő házhoz sietett. Felsza­ladt
az emeletre és ott a füstben ájul­tan találta a lányt. Mire fölnyalábolta és visszafelé indult
vele, már a lépcső is lángot fogott, úgy kellett leugrania, hogy megmeneküljenek. Akkor
súlyos égési sebeket szenvedett, hetekig feküdt kórházban, de hál’ istennek, ma már csak a
kezén látszik az életmentés következ­ménye.” Bátorságáért dr. Telkes Máriát a Carnegie
Hero Fund kitüntetésben részesítette.
Telkes soha nem ment férjhez és nem születtek gyermekei, de szeretteiről a távolból is
önzetlenül gondoskodott. „Legidősebb gyermekként Mária gyakran feladatul kapta, hogy
vigyázzon a testvéreire, és ez a törődés végigkísérte egész életét. Amerikából támogatta legkisebb öccsének római tanulmányait, a második világháborút követően pedig anyagilag
segítette magyarországi rokonait” – árulta el Döbrösy Antal.
Telkes Mária 1978-ban, a New York-i Egyetem professzoraként vonult nyugdíjba, de még
1993-ig aktív tudományos életet élt tanácsadóként.

Utolsó szabadalmát kilencven éves korában nyújtotta be a hideg tárolásával kapcsolatban, amely új fejezetet nyitott az épületek klimatizálásában és a légkondicionáló-iparban.

Kilencvennégy éves korában testvérével, Lászlóval együtt visszatért Budapestre, és még abban az évben, néhány nappal a születésnapja előtt elhunyt. Korszakalkotó munkásságáért 2012-ben posztumusz örök helyet biztosítottak számára a legnevesebb mérnököknek és feltalálóknak emléket állító Amerikai Feltalálók Dicsőségtermében.