Holdak gátolhatják egyes bolygókon az életet

A jelenlegi elképzeléseink szerint a csillagok felének lehet bolygója, és, ha a saját Naprendszerünkből, valamint az elfogadott bolygókeletkezési elméletekből indulunk ki, sok bolygónak holdjai is lehetnek. Egy nemrégiben az MNRAS szakfolyóiratban közzé tett kutatásban arra jutott Bradley Hansen kaliforniai bolygókutató, hogy e holdak problémát is jelenthetnek a kőzetbolygók, illetve az azokon esetleg kialakuló élet számára.

Talán nem ismeretlen az átlagember előtt sem, hogy Holdunk régen közelebb volt és lassanként folyamatosan távolodik tőlünk (évente kb. 4 centit) az árapály hatására. A Hold eközben gyorsul, míg bolygónk tengelyforgása lassul (kb. 40 ezer évente 1 másodpercet), a perdületmegmaradás miatt. (A Hold aktuális távolságát annak köszönhetően tudjuk pontosan mérni is, hogy az Apollo-korszakban speciális lézerfény-visszaverőket helyeztek el a felszínén az űrhajósok.)

A távoli csillagrendszerek bolygói közt nagyon sok igen közel kering a csillagához. Hansen úgy véli, ezek egészen másképp viselkednek, mint a mi Holdunk, másképp alakul a pályájuk sorsa is. A kutató modellszámításokat végzett, amelyben egy, a Földnél tízszer nagyobb exobolygó keringett csillaga körül, a Föld-Nap távolság 0,2-0,8 részénél (összevetésül: a Merkúr 0,4 Föld-Nap távolságon kering). A számítások során arra jutott, hogy a 0,4-0,8 Föld-Nap távolságban lévő bolygók holdja a mi Holdunkhoz hasonlóan távolodva kering. A hosszabb távú modellezés azt mutatta, hogy e holdak némelyike kilép a bolygó Hill-sugarán, vagyis gravitációs hatásának határvonalán kívülre. Régóta ismert, hogy a holdak csak a Hill-sugáron belül maradnak a bolygó körüli pályán, amely ennél távolabbra kerül, az megszökik. (A Föld esetében a Hill-sugár jelentette határvonal kb. 1,5 millió kilométerre van.) Ha az exobolygó holdja elhagyja e térrészt, akkor az is a csillag körül fog keringeni, ám a bolygó közelsége miatt instabil pályán. Ennek hatásár az elszabadult holdak ismételten a bolygó közelébe sodródnak, ám, a számítások alapján ekkor már ütközőpályára kerülnek, s a legtöbb esetben az ütközésre is sor kerül néhány százmillió éven belül.

Minél közelebb kering az exobolygó a csillagához, annál gyorsabban játszódnak le ezek a folyamatok, így a nagyon közeli exobolygók körül egy érett rendszerben már nem nagyon találhatunk holdakat. A kutató számításai szerint, ha a csillag lakhatósági zónájában lévő kőzetbolygónak holdja van, akkor érdemes arra számítani, hogy ez nem segíteni, hanem akadályozni fogja az élet fejlődését. A hold ütközése olyan kataklizmát eredményezhet, amelynek hatására biztosan megszűnik az élet az adott bolygón.

Persze annak az esélye, hogy egy ilyen eseményt észlelhessünk, egészen kicsiny. Vannak ugyan olyan poros környezetben látott távoli csillagok, amelyek esetében akár a bolygójának ütköző hold is magyarázhatná a por jelenlétét, ám ez más folyamatoknak, pl. bolygók egymással ütközésének az eredményeként is kialakulhat. Hansen szerint az különbözteti meg a két eshetőséget, hogy a hold ütközése az exobolygórendszer későbbi időszakában következik be, mint a bolygó-bolygó ütközés, ami általában a rendszerek egészen korai időszakára jellemző csupán. Magyarul, ha egy idősebb, érett rendszerben látunk (az infravörös tartományú megfigyelések során) nagy mennyiségű port, akkor az azt jelezheti, ott egy hold csapódott a bolygójába.