Az egykori ausztrál óriás sas koalákat evett

A madárfaj maradványait apránként fedezték fel, mostanra tudtak meg annyit róla, hogy nevet is kaphatott.

A legnagyobb ma élő ausztrál ragadozó madár az ékfarkú sas, 180-250 centis szárnyfesztávolságú, azonban nála is 2,5-szer nagyobb volt az 50 ezer évvel ezelőtt kihalt óriás sas, amelynek maradványait a dél-ausztrál Mairs-barlangban találták meg. Először 1956-ban bukkantak rá az akkor még teljesen ismeretlen ragadozó csontjára, ezt a későbbi évtizedek során további csontok egészítették ki, majd végül 2021-ben egy új expedíciónak köszönhetően már olyan mennyiségű csontja állt rendelkezésre, hogy ezekből tudományos következtetéseket lehetett levonni.
A kihalt óriás sas a Journal of Ornithology szakfolyóiratban publikált adatokban már nevet is kapott: Dynatoaetus gaffae – neve annyit tesz: Gaff erős sasa, Priscilla Gaff tiszteletére, aki elsőként foglalkozott e madárfaj kövületeivel. A madárfajt a The Conversation mutatta be, a faj tudományos leírását végző tudósok segítségével.
Bár a faj Ausztráliában, a pleisztocénban, kb. 700 000 – 50 000 évvel ezelőtt élt, a biológiailag legközelebbi rokona földrajzilag meglehetősen távoli, a Fülöp-szigetek ikonikus és igen nagy sasfaja, a majomevő sas (Pithecophaga jefferyi), nem pedig a szintén ausztrál, és már ekkoriban is élt ékfarkú sas (Aquila audax). A különös rokonság már csak azért is igazán különös, mert a majomevő sas a kígyászölyv-alkatúak közé tartozik, ezek pedig (rajta kívül) kimondottan kisebb, kecsesebb termetű ragadozók. Az ausztrál óriás sas azonban robusztus, erős madár volt, hatalmas, izmos lábbal, vaskos lábujjakkal és nagy karmokkal, ez pedig egyértelművé teszi, hogy nagyobb méretű zsákmányra vadászott – a majomevő sashoz vagy a hárpiához hasonlóan. Számtalan olyan, nagy testű, potenciális zsákmányállat lakta a jégkori Ausztráliát, amelyeket az óriás sas elejthetett. (Ne feledjük, az új-zélandi Haast-féle sas a hatalmas moákra vadászott!)
Az ausztrál óriás sasnak csak két méretbeli vetélytársa élt bolygónkon, a kubai Gigantohierax suarezi nevű sasfaj, és az új-zélandi Haast-féle sas (Hieraaetus moorei) voltak nagyobbak nála. Most, hogy már elég sok csontját ismerik a szakemberek, más, ehhez az óriáshoz tartozó maradványokat is azonosítani tudtak, így kiderült, hogy egykor Ausztrália déli részén egészen elterjedt volt a madár. A kutatók szerint mérete és ereje alapján a magas fákon könnyedén levadászható koala (4-15 kiló) nem jelentett túl nagy zsákmányt számára, ahogy a rókakuzu (1,2- 4,5 kiló) sem. Az óriás sas maradványainak zömét adó barlangból is előkerült koalacsont, s mellette vombat, bandikut, patkánykenguru – ezek bármelyike lehetett az óriás sas zsákmánya. Eddig egyetlen emlőscsonton se azonosították még az óriás sas csőrének vagy karmának a nyomait, azonban ennek az az egyszerű és prózai oka van, hogy senki se kereste ezeket.
Az óriás sas mintegy 50 ezer éve, úgy tűnik, Ausztrália jégkori megafaunájával együtt halt ki, elképzelhető, hogy olyan specialista ragadozó volt, amelynek zsákmánya is ekkor halt ki, és így magával vitte a más típusú zsákmányhoz alkalmazkodni nem tudó sast is. Ugyanekkor pusztult ki az óriás keselyű (Cryptogyps) is, amely a megafaunát alkotó állatok tetemeire specializált madár volt.
Mára csak a generalista, vagyis válogatás nélkül vadászó ékfarkú sas maradt.