Az utak zaja és a magas vérnyomás

Az ablakunk alatt berregő, dudáló, szirénázó járművek szó szerint megemelik a vérnyomást egy új kutatás szerint.

Az Amerikai Kardiológiai Társaság számolt be arról a nemzetközi kutatásról, amelyből kiderült, nem csak átvitt értelemben megy fel bennünk a pumpa a folyamatos utcai zajoktól, hanem szó szerint is. A forgalom okozta légszennyezésről jó ideje tudjuk, hogy negatívan hat a szív- és érrendszerünkre, az új kutatás a zajokat is ezekhez sorolta.
A JACC Advances szakfolyóiratban részletezett, 240 ezer fő bevonásával kapott kutatási eredmények szerint azok, akiknek nem volt magas vérnyomásuk, a több mint 8 éves követéses vizsgálat során a környezetükben hallott forgalmi zajokkal egyenes arányban tettek szert e betegségre. Vagyis, minél zajosabb volt az adott személy környezetében húzódó út, annál nagyobb eséllyel lett magas vérnyomása az eltelt idő alatt. A kapcsolat akkor is fennállt, ha a kutatók az út okozta légszennyezést figyelembe vették – azonban egyértelműen azok voltak a legnagyobb kockázati csoportban, akiknél a légszennyezés a zajjal együtt érvényesült.
A kutatók szerint fontos lenne a légszennyezésen túl a zajszintet is jobban szabályozni az utak környezetében, különösen az egyre sűrűbben lakott városokban.