A rabszolga-kereskedelem, a szárazság és a szúnyogok

Az Aedes aegypti nevű szúnyogfaj a sárgaláz terjesztéséről ismert, ám mára számos további fertőzés vektoraként is számon tartjuk: a dengue, a chikungunya, a zika mind-mind az ő közreműködésével terjed és betegít meg évente százmilliókat világszerte. Az eredetileg afrikai településeken emberi vért szívó szúnyogok utódai ma már Amerikában és Ázsiában is vígan élnek.

No de vajon miként kaptak e szúnyogok egyáltalán rá az emberi vérre és hogyan jutott át Amerikába a rabszolgahajókon, s miként alkalmazkodhatott annyi új élőhelyhez? Az nagyjából világos, hogy a faj elődei békés erdőlakók voltak, amelyek állati vérre szakosodtak, ám valamilyen okból, eddig ismeretlen időpontban kiszakadt e békés népességből egy csoport, és áttért az emberi vérre. Egy újonnan, az eLife folyóiratban publikált tanulmány ezt vizsgálta, s a kutatás eredményét a Science ismertette.

A vizsgálatokban a genetika mellett a történelem is szerepet játszott. Mivel a transzatlanti rabszolga-kereskedelem ideje ismert, így az amerikai és az afrikai szúnyogpopulációk különválásának idejét e történelmi adatok segítségével egészen pontosan be tudták határolni a szakemberek. Ezen adatok segítették aztán a jóval korábban lezajlott esemény idejének meghatározását.

A genetikai múlt így elárulta azt is, hogy a szúnyognépesség amerikai kivándorlása valamikor az 1800-as évek legelején csúcsosodott ki, a rabszolgaszállítmányokkal a hajókon potyautasokként érkezett az állat is Amerikába. A szúnyogok petéiket lerakhatták a hajókon szállított ivóvízbe, és szívhatták az emberek vérét is út közben.

A kutatást vezető Noah Rose evolúcióbiológus elmondta, az elemzések arra utalnak, hogy az első átállás, amikor az ember vérére szakosodott a faj, mintegy 5000 éve történt, ez egybeesik azzal, amikor a Száhel-övezetben természetes folyamatoknak miatt szárazzá vált a klíma. Érdekes módon ekkor zajlott az indiai köles háziasítása is ebben a régióban, ami arra utal, hogy a letelepült életmód is ekkor kezdődött meg. A szálak tehát összefonódtak.

A vizsgálatok során erdei és városi szúnyogpopulációkat is felmértek, és kiderült, hogy a városiak sokkal inkább vonzódnak az emberi test illatanyagaihoz, mint az erdeiek. A leginkább „emberkedvelő” szúnyogokat a Száhel-öv városaiban találták. Valószínű, hogy azzal, hogy az ember közelében állandóan, még a hosszú száraz időszakokban is talált vizet a szúnyog, részéről jó választásnak tűnt az ember lakhelyére betelepülni, és alkalmazkodni az itt nagy számban jelen lévő élelemforráshoz, vagyis magához az emberhez.

A kutatásban részt vett Burkina Fasó-i szakember, Athanase Badolo elmondta: „A genom alapján el tudtuk mesélni az Aedes aegypti természetes történetét.” A génekből a faj régmúltja mellett a közeli múltjára és jelenére is fény derült: most is zajló változások segítik azt, hogy továbbra is alkalmazkodjon a városiasodó életmódhoz, s még hatékonyabbá váljon a betegségek terjesztésében.

A szúnyogok alkalmazkodó-képessége szinte kimeríthetetlennek tűnik. Például a covid alatt Ouagadougouban (Burkina Faso fővárosa) sokfelé létesített nyilvános kézmosók vizében is megtanultak szaporodni!

Bár eredetileg az éghajlat átalakulása volt az első átállás mozgató rugója, az, hogy az ember mellett megfelelő életteret talált a faj, különösen az elmúlt néhány évtizedben speciálisan a településeken élő emberre szakosodott fajjá tette az Aedes aegypti-t.