Sok mindent megtudhatunk a városi házi méhek kaptáraiból

New York, Velence, Tokió, Sydney és Melbourne városi méhészei segítették azt az új kutatást, amelyben a méheknek otthont adó városról gyűjtöttek információkat. A méhek nemcsak nektárt és virágport visznek ugyanis a kaptárakba, hanem számtalan olyan anyagot, illetve ezekre utaló DNS-töredéket, amellyel a környezetükben találkoznak. Egy-egy méh kb. 1500 méterre távolodik el a kaptárjától, így ekkora sugarú területről árulkodtak a vizsgálatok. Most ugyan csupán néhány kaptárból gyűjtöttek mintákat (mézet, a kaptár alján összegyűlő törmeléket, a kaptár belső felületére rakódott anyagokról lekapart mintát, illetve 1-1 méhet), ám a vizsgálatok eredménye alapján nagyobb léptékben végzett mérésekkel igen sok hasznos adatot lehet összegyűjteni.

Az Environmental Microbiome folyóiratban publikáltak szerint a mostani vizsgálatokból ugyan messzemenő következtetéseket nem lehet levonni, ám az kiderült, hogy működik a módszer. No de miket is találtak? A különféle mintákban DNS-töredékeket kerestek, amelyeket azonosítani lehetett.

A New Yorkban gyűjtött mintákban olyan baktériumfajokat találtak, amelyek a virágokban élnek, de ismertek például a borokból is – érdekes módon a méhek emésztőszervi mikrobiomjából csak kevés volt a mézben. Néhány növényt is azonosítani tudtak, így például szőlőt, illetve egy lóherefélét. A méhek egészséges mikrobiomja mellett egyes kórokozóik is előkerültek, pl. a Nosema ceranae nevű gombabetegség, ami az álcákat károsítja. Találtak számtalan emberi eredetű baktériumot is a mézben. A kaptár belső falán számos, a városi környezetben előforduló mikroba volt, köztük emberi kórokozók és gombák is, sőt olyan extrém hegyvidéki környezethez szokott baktérium is, amely jól bírta a propoliszbevonat miatt lúgos környezetet is.

Ezek a részletek városonként változtak, így például az ausztrál mézben értelemszerűen találtak eukaliptusz-DNS-t, a tokióiban vadszója és lótusz volt, a velenceiben pedig olyan gomba, ami a faanyag rothadásában játszik szerepet.

A kaptárak alján összegyűlő törmelék (ez nagyjából a méhek szemétdombjaként értelmezhető, ide hullik ki sok olyan dolog, ami a méhcsaládban zajló eseményeket jelzi, például a viaszmoly-fertőzésre utalók. Azonban a kutatók ennél is izgalmasabb dolgokat találtak, például olyan baktériumot, a Rickettsia felist, amely egy tífuszhoz hasonló jellegű fertőzést okozhat (meglehetősen ritka), s különféle vérszívó ízeltlábúak terjeszthetik. Emellett megtalálták a vérhast okozó Shigella disenteriae baktériumot is.

Logikus, hogy olyan mikrobákat hazavisznek a méhek, amelyekkel fizikai kontaktusba kerülnek a virágokon, azonban érdekes volt, hogy olyanok is a kaptárba kerültek, amelyekkel elvileg nem is lehettek volna közvetlen kapcsolatba (pl. vízben vagy különféle emlősökön élő fajok). A kutatók szerint ez arra utal, hogy a települések feletti „mikrobafelhő” részeként kerülhettek a kaptárakba.

A házi méhek kaptárai gyakorlatilag egy környezeti DNS-gyűjteményt, pillanatfelvételt jelentettek, amelynek vizsgálatából rengeteg, a méhek lakhelyén élőket is érintő következtetést lehet levonni. Egy-egy ilyen vizsgálat jól kiegészíthet más, a környezetben található anyagok felmérését célzó munkákat.