Gertrúd, Patrik2025. március 17., hétfő
Tudomány

Evolúciós átmenetek az emberiség történetében

2023.04.06.NG
National Geographic Magyarország

A nagy evolúciós átmenetek az evolúcióbiológia egyik legizgalmasabb kutatási területét alkotják. Olyan változásokat neveznek így, amelyek révén alacsonyabb szintű egységekből magasabb szinten szerveződött evolúciós egységek jelennek meg, mint ahogy – például – bizonyos magányos rovarok leszármazottai állati társadalmakat alakítottak ki.

Forrás: Getty Images

 

Nem tudjuk pontosan, mi indíthatta el, de az első nagy evolúciós átmenet a Földön kétségkívül az élet keletkezése volt, az utolsó és az ember evolúciójának szempontjából talán az egyik legfontosabb pedig a természetes nyelv kialakulása. Hogy miképpen ragadható meg a komplexebb szerveződéseket eredményező evolúciós átmenet fogalma, és hogyan visz közelebb az emberré válás folyamatának megértéséhez, arról Szathmáry Eörs evolúcióbiológus beszélt az mta.hu-nak adott interjújában.

Az interjú apropója a Philosophical Transactions of the Royal Society B tudományos folyóirat tematikus különszáma, amely idén márciusban jelent meg a brit Királyi Társaság (Royal Society) kiadásában. A munka újszerűségét az adja, hogy a szerzők következetesen az átmenet aspektusából közelítik meg az evolúciót. Az emberi szociokulturális evolúció az evolúciós átmenetek fényében című kötet több tanulmányát is magyar kutatók jegyzik, egyik szerkesztője pedig Szathmáry Eörs akadémikus, az evolúciós átmenet elméletének egyik kidolgozója.
A nagy evolúciós átmenetek legfontosabb közös ismérvei – hangzik el az interjúban –, hogy a kisebb egységek komplexebb, rendre  magasabb rendű evolúciós egységekké állnak össze új típusú öröklődési rendszerrel, a magasabb rendű egységeken belül pedig megjelenik a munkamegosztás vagy a különböző működések kombinációja.

Mi köze a mezőgazdaság megjelenésének az evolúciós átmenetekhez?

Ha az ősi, sejtmag nélküli mikroorganizmusokat és a valódi sejtmaggal rendelkező eukariótákat nézzük, egyértelmű, melyikük tekinthető magasabb szintű evolúciós egységnek. Az emberi evolúció esetében már korántsem ilyen egyszerű elkülöníteni a szinteket komplexitás szerint, és az átmenetek is összetettebbek. Az emberi nyelv kialakulása – amit egy a Homo erectusra ható ökológiai kiváltó tényező, a klímaváltozás indított el –, azonban tagadhatatlanul az egyik legfontosabb evolúciós átmenet. „A nyelv önmagában is új típusú öröklődési rendszert alakít ki – mondja Szathmáry –, hiszen a nyelv segítségével az egyedek élete során megszerzett információkat a generációk sorozatán keresztül át lehet örökíteni.” Ráadásul egyre több és bonyolultabb információt vagyunk képesek átadni a következő nemzedéknek.
A nyelv kialakulásának folyamata több fázisra osztható, amelyek közül a koraiak a biológiai evolúcióhoz tartoznak, a későbbiek viszont a tényleges nyelv megjelenését követően már a kulturális evolúció részét képezik. Ilyen például a mezőgazdaság megjelenése, amely azért különösen jelentős, mert megakadályozta a további klasszikus átmeneteket az ember evolúciójában.

A mezőgazdasággal együtt megjelenő magántulajdon ugyanis, Szathmáry szerint, nem kedvez a magasabb (vagy kollektív) szerveződési szinteken ható evolúciónak.

Az, hogy a nyelv megjelenését követő lényegi átmenetek esetében már hiányzik a genetikai háttér, persze nem jelenti azt, hogy ne zajlana most is biológiai evolúció az emberben. „Például azokban a régiókban, ahol a beszélt nyelv hangmagassága is információt hordoz, ott az emberek genetikailag érzékenyebbek a hangmagasságra” – mondja Szathmáry.

A technológiai vívmányok mint evolúciós csapdák

Az akadémikus kitért arra is, milyen kockázatokkal jár mind a biológiai, mind a kulturális evolúcióban az, hogy az ember folyamatosan átalakítja a környezetét, és egyre inkább függ a saját fejlesztéseitől.

Az időben elvégzett orvosi kezelés megakadályozhatja az egyes mutációk okozta korai halált, ezért az ember egyre több káros mutációt örökít át az utódainak – hozta fel példakánt a technológiai vívmányoknak az emberi biologikumra gyakorolt negatív hatását.

A kulturális evolúcióban pedig például a szélsőséges munkamegosztás rejt veszélyeket magában, mert az emberi tevékenység specializált és elszigetelt részterületekre való felosztását vonja maga után. A részterületek között egyre kevesebb a kommunikáció, és egyre kevésbé látjuk a jelenségek egészét.
„Ezzel nincs semmi baj, ameddig nincs semmi baj. Krízis esetén azonban, ha elérhetetlenné válnak a nélkülözhetetlen fejlesztéseink, akkor viszont a baj ezáltal csak nagyobb lesz” – zárta gondolatait Szathmáry.

A teljes interjút elolvashatják az mta.hu oldalon.

Így mozognak együtt a sáskarajok

Így mozognak együtt a sáskarajok

A sáskarajokról korábban az volt az elterjedt nézet, hogy egy rakás élettelen szemcséhez hasonlóan mozognak, az új kutatás azonban egészen más eredményre jutott, és ennek milliók élelmére, megélhetésére lehet hatása.

Új dinoszauruszfajt találtak Dél-Amerikában

Új dinoszauruszfajt találtak Dél-Amerikában

A Chadititan calvoi hét méter hosszúra nőhetett meg.

Az agyunkban van a desszertgyomrunk

Az agyunkban van a desszertgyomrunk

Desszertgyomornak csúfolt az a képességünk, hogy miután degeszre ettük magunkat az ebéddel, még be tudunk falni nem kevés süteményt is.

Negyven percig működött a holdra szállt magyar műszer

Negyven percig működött a holdra szállt magyar műszer

Bár nem tudta teljesíteni eredetileg tervezett feladatát, még így is történelminek tekinthető a Puli Vízszimatoló küldetése.

Szupernóva hatott volna egyes vírusokra?

Szupernóva hatott volna egyes vírusokra?

A Tanganyika-tó halait 2-3 millió éve vírusok sokasága támadta meg – egy új, eléggé vad elképzelés szerint ezek egy szupernóva hatására alakulhattak ki.

National Geographic 2025. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlapNational Geographic 2025. februári címlapNational Geographic 2025. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket