Miért nem emlékszünk az álmainkra minden reggel?

Míg az álmok sajátos, gyakorta bizarr jellege, érzelmi színezete és vélt vagy valós jelentése évezredek óta az emberiség egyik legnagyobb talánya, az álomkutatás a pszichológia és az idegtudományok vidékén meglehetősen elhanyagolt területnek számít, sőt, még az alváskutatás területén belül sem tartozik a népszerű témák közé. Ezt a hiányt pótolva az ELTE PPK Alváslaborjának kutatói, Simor Péter és Bódizs Róbert, valamint Philippe Peigneux, a Brüsszeli Szabadegyetem munkatársa most megjelent cikkükben az álmodás és az álomamnézia, azaz az álmokra való emlékezés nehézségének kérdését tanulmányozzák. Elméleti munkájukban amellett érvelnek, hogy az álmodás nem az alvás tudati mellékterméke, hanem szervesen kapcsolódik annak alapvető funkcióihoz.

Az alvás homeosztatikus – a szervezet belső egyensúlyát fenntartó – funkcióit számos kutatás igazolta, és ma már szinte evidenciának tekinthető, hogy elengedhetetlen szerepet játszanak az ébrenlét során „elhasználódott” agyi funkciók működésének helyreállításában. Ezeket a folyamatokat, amelyek az alvást megelőző időszak során felhalmozódott „feladatok” elvégzését szolgálják, a kutatók az alvás ún. reaktív homeosztatikus funkciói közé sorolják. Ezek az alapvető élettani folyamatok – beleértve az idegrendszer és az immunrendszer stabilitását és optimális működtetését szolgáló mechanizmusokat – az alvás első pár órájában tudnak végbe menni, amikor sok időt töltünk mélyalvásban. Ezzel szemben az ún. prediktív homeosztázis, amely során a szervezet mintegy előre felkészül a várható környezeti változásra, az alvás második felében történik. Erről az alvásszakaszról, amelyet zömében REM fázisban és sekélyes NREM alvásban töltünk, jóval kevesebb információval rendelkezünk.

A tanulmány szerzőinek felvetése szerint a hajnali alvás szerepe ezekkel a jövőre való felkészülést szolgáló, prediktív homeosztatikus folyamatokkal ragadható meg. Úgy vélik, hogy a jövőre, azaz az alvás utáni ébrenlétre való ráhangolódás az alvás másik kitüntetett funkciója. Azaz nem csak „aludnunk kell rá egyet”, hanem az alvásnak a következő napra is fel kell készítenie bennünket.

Ebbe a folyamatba kapcsolódik be az álmodás is, amely mint egyfajta átmeneti állapot alvás és ébrenlét között, ennek a „jövőszimulációs” folyamatnak a mentális megnyilvánulása. Mivel azonban az éjszakai álmok viszonylag lazán, a valóság korlátaitól kevéssé szabályozva bontakoznak ki, az ébredés során aktiválódó konkrét, jól körülhatárolható célok hatékonyan gátolják és kitörlik ezeket az álomemlékeket. Másrészt az álom felidézése megnehezítené, hogy eközben jövőbeli célokat tudjunk elképzelni, azaz az álmainkat azért is felejtjük el, hogy reggel minél könnyebben koncentrálhassunk a jövőre – mutatnak rá a kutatók.