Gedeon, Johanna2024. március 28., csütörtök
Tudomány

Legyen újra madárdaltól hangos a határ!

2023.04.14.NG
National Geographic Magyarország

Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézetének (ÖK VÖI) kutatói legújabb konzervációökológiai kutatásukban Lengyel Szabolcs tudományos tanácsadó vezetésével azt vizsgálták, hogyan befolyásolja a szántók visszagyepesítése a mezei madarak állományait.

Magvetéssel restaurált gyep egykori búzaföldön a fűmagvetés után két évvel.
Forrás: Lengyel Szabolcs

 

 

A Hortobágyi Nemzeti Parkban nagy térbeli léptékű terepi kísérlet keretében gyepesítésen átesett és továbbra is szántóként művelt kontrollterületeken végeztek mintavételt a beavatkozások előtt és után. Az eredmények szerint a mezei madarak fajszáma a kezelt területeken és az extenzív szántókon is jelentősen nőtt, míg az egyedszám és a diverzitás csak a gyepesített területeken növekedett. A szántók végleges visszagyepesítése tehát még az extenzív szántóművelés pozitív hatásainál is jelentősebb előnyökkel jár a mezei madárfajok számára. Az eredményeket bemutató publikáció a Biological Conservation című nemzetközi tudományos szakfolyóiratban jelent meg.

A mezőgazdasági élőhelyekhez kötődő fajok helyzete Európában rendkívül kedvezőtlen. Ennek fő oka a mezőgazdasági művelés intenzívebbé válása (intenzifikációja), melynek következtében a természetes élőhelyek eltűnnek, leromlanak vagy feldarabolódnak, az alacsony intenzitással művelt területek pedig visszaszorulnak. Az intenzív mezőgazdaság a műtrágyák túlhasználata esetén talaj- és vízszennyezéshez vezethet, a rovarirtó szerek a rovarok táplálékbázisának visszaszorulását és eltűnését okozzák. Emellett a fasorok, sövények kivágása, a mezsgyék beszántása fontos élőhelyeket szüntet meg, a nagytáblás intenzív növénytermesztés pedig a tájszerkezet egyveretűvé válásával, homogenizációjával jár. A sivár tájakban csak kevés generalista faj ‒ köztük a dolmányos varjú, szarka, vetési varjú ‒ találja meg számításait, míg a főként rovarevő énekesmadarak eltűnnek. Az alacsony intenzitású mezőgazdasághoz, például a külterjes állattartáshoz alkalmazkodott számos faj az egyre intenzívebbé váló művelés vagy az alacsony intenzitású mezőgazdasági tevékenység felhagyása miatt egyre kevésbé találja meg életfeltételeit, így állományaik fogyatkoznak.

Ez a folyamat már régóta zajlik kontinensünkön, hiszen a mezei madarak állományai 1990 és 2018 között 32 százalékkal csökkentek Európában. A mezei madárfajok helyzete sajnos sokkal rosszabb, mint az erdei vagy a vizes élőhelyekhez kötődő madaraké, a Természetvédelmi Világszövetség (International Union for Conservation of Nature, IUCN) Vörös Listáján fenyegetett státuszba sorolt fajok 55 százaléka ebbe a csoportba tartozik. A fogyatkozás Nyugat-Európában az 1980-as években, a kelet-európai országokban később, a rendszerváltást követően kezdődött, és az EU-csatlakozás környékén felgyorsult.

Az Európai Unió teljes költségvetésének legnagyobb részét, közel egyharmadát a mezőgazdaság támogatására, ennek jelentős részét az intenzifikáció káros hatásainak mérséklésére fordítják az agrár-környezetvédelmi programokban. Ezek sikeressége ennek ellenére kétséges, a mezei madarak indikátor-indexe még Nagy-Britanniában is évi 5 százalékkal csökken, ahol pedig az ilyen típusú támogatások jelentős részét igénybe is veszik.

Lucernavetés a gyepek spontán fejlődésének beindítására az előtérben, és sávokban művelt extenzív szántóföldek (kontrollterületek) a háttérben.
Forrás: Gál Lajos / Hortobágyi Nemzeti Park

Az élőhelyek helyreállítása (restaurációja) elvileg ellensúlyozhatja ezt a folyamatot. A helyreállítási projektek nagy része azonban gyakran a növényzet vagy kiemelt növényfajok visszaállítására koncentrál, így az élőhely-restaurációk állatközösségekre gyakorolt hatásai jóval kevésbé ismertek. Európában eddig egyáltalán nem vizsgálták például a gyepek helyreállításának, azaz a szántóterületek végleges visszagyepesítésének hatásait a mezei madarak állományaira.

Restaurált gyep az előtérben és a sokszínű hortobágyi táj a háttérben.
Forrás: Lengyel Szabolcs

A mostani vizsgálat célja annak kiderítése volt, hogyan befolyásolja a szántók visszagyepesítése a mezei madarak állományait. A kutatók ennek során nagy térbeli léptékű terepi kísérletet indítottak, melyhez az „előtte-utána-kontroll-hatás” (Before-After-Control-Impact, BACI) kísérleti elrendezést használták. Ez úgy működik, hogy mind a gyepesítésen áteső (kezelt), mind pedig a továbbra is szántóként művelt (kontroll) területeken már a beavatkozások előtt elindul, és utána is folytatódik a mintavétel. Ennek előnye, hogy egyértelműen eldönthető, hogy a megfigyelt változások egyaránt érintik-e a kezelt és a kontrollterületeket, vagy pedig a kontrollhoz képest a kezelt terület valamilyen más változást is mutat. Az időbeli változásokat így egyértelműen a helyreállításnak lehet tulajdonítani. A Hortobágyi Nemzeti Park Egyek-pusztakócsi-mocsarak tájegységében európai uniós támogatással megvalósított LIFE-Nature projekt során összesen 760 hektár szántóterületen került sor a gyepesítésre. Ez lehetővé tette e beavatkozás három különböző módszerének ‒ fűmagvetés, spontán gyepesedés lucernavetést követően, szénaráhordás ‒ összehasonlítását is. A kísérletben a szántókat alacsony intenzitással ‒ extenzív módon, 100 méter széles sávokban, korlátozott vegyszerfelhasználással ‒ műveltették összesen 150 hektáron.

Az adatgyűjtés során a kutatók nyolc éven át, 2004 és 2011 között a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület „Mindennapi Madaraink Monitoringja” programjában használt protokoll alapján összesen 69 állandó számlálási ponton végeztek standardizált felmérést (számlálást) minden évben kétszer, a beavatkozás előtt legalább két, utána legalább három évben. Az adatokat általánosított lineáris kevert modellekkel elemezték.

Az eredmények szerint a mezei madarak fajszáma a gyepesített területeken és az extenzív szántókon is jelentősen nőtt, míg az egyedszám és a diverzitás csak a gyepesített területeken növekedett. Az egyedszám itt szignifikánsan nőtt öt mezei faj, a sárga billegető (59%-os növekedés), a sordély (183%), a fürj és a vörös vércse (háromszoros növekedés), valamint a seregély esetében (ötszörös növekedés). Két egyéb, természetvédelmi szempontból kiemelt faj, a füsti fecske és a kék vércse egyedszáma szintén jelentősen, kétszeresére növekedett, míg a nyári lúdé csökkent. Az extenzív szántókon ezzel szemben csak a bíbic esetében nőtt (kilencszeresére) az egyedszám. A leggyakoribb faj, a mezei pacsirta egyedszáma eleve nagyobb volt, és a kezelés után is nagyobb maradt a gyepesítendő területeken, mint az extenzív szántókon, ahol ugyancsak nőtt.

A restauráció három módszere között kevés különbség volt, a változások mindhárom esetben pozitívak voltak. A fűmagvetés inkább a fajszám és a diverzitás növekedésével volt kapcsolatban, míg a spontán gyepesedés a fajszám és az egyedszám hasonló mértékű, de lassúbb emelkedéséhez vezetett.

A magvetés különösen kedvezett a sordélynak, a fürjnek és a füsti fecskének, míg a nyári lúdnak és a mezei verébnek egyáltalán nem. A lucernavetés utáni spontán gyepesedés különösen kedvezett a bíbicnek és a füsti fecskének, a szénaráhordás pedig a sárga billegetőnek.

A gyepek helyreállítására (az előtérben és az erdő előtt húzódó területeken) sok esetben a rétek és mocsarak szegélyén levő szántókon került sor, hogy pufferterületet képezzenek a megmaradt szántók és a mocsarak között.
Forrás: Gál Lajos / Hortobágyi Nemzeti Park

Az eredmények igazolják azt, hogy a szántóterületek visszagyepesítése több mezei madárfaj számára előnyös lehet, és ezek az előnyök meghaladják még az extenzív szántóművelés előnyeit is. A végleges gyepesítés az állandó növényzeti takarás és stabil táplálékforrások biztosítása, az emberi zavarás csökkenése és a változatos élőhelyek létrejötte révén jelentős előnyökkel jár a mezei madárfajok számára az extenzív műveléssel szemben. Bár a gyepesítés módszerei között nem volt jelentős különbség, a fűmagvetés esetében hamarabb, 2-3 év alatt kialakult a fűfélék által dominált gyep, mint a lucernavetés után, ahol ez csak a lucerna kiritkulásával, 4-5 év után következett be. Ez alapján a fűmagvetésre épülő aktív restauráció gyorsabb eredményekhez vezethet, mint a lucernavetés utáni spontán gyepesedésen alapuló passzív helyreállítás.

A mostani vizsgálat az első BACI-elrendezésen alapuló, nagy térbeli léptékű terepi kísérlet Európában, amely a szántók végleges visszagyepesítésének madárfajokra gyakorolt hatásait vizsgálja. A további vizsgálatok célja annak kiderítése, hogy a magasabb egyedszám és diverzitás kapcsolatban van-e a mezei fajok szaporodási sikerével, azaz a gyepesített területeken a szaporodási siker eléri-e a természetes gyepeken költő madarak szaporodási sikerét. Ugyanis ez biztosítaná a gyepesítés kimutatott előnyeinek hosszú távú fennmaradását, a mezei madarak állományainak stabilizálódását vagy növekedését. A mezei madárpopulációk változásaiban országosan megfigyelhető negatív trend ellensúlyozásához azonban a mégoly nagy, 760 hektáros területen kivitelezett gyepesítés is kevés. Ehhez jól átgondolt, regionális szintű tervezés és több helyszínen megvalósuló, gondos kivitelezés szükséges. A vizsgálat eredményei mindazonáltal elsőként igazolják, hogy érdemes belevágni a szántók visszagyepesítésébe a madárdaltól hangos „határ” fennmaradása érdekében.

Ez volt a legnagyobb folyamidelfin

Ez volt a legnagyobb folyamidelfin

A ma élő dél-ázsiai folyami delfinek rokona volt az az állat, amely Amazónia perui részén élt 16 millió évvel ezelőtt, és akár 3,5 méteresre is nőhetett.

Környezetbarát felújítás

Környezetbarát felújítás

Az építészetben nemcsak az új épületeknél, hanem már a régiek felújításánál is eljárhatunk klímabarát,környezetbarát módon.

Élő tank a triászból

Élő tank a triászból

A krokodilok egy eddig ismeretlen, 215 millió éve élt ősi rokonát azonosították texasi kutatók.

Soha többé hólapát?

Soha többé hólapát?

Egy új fejlesztésnek köszönhetően az önmelegítő betonon nem fog megtapadni a hó vagy a jég, így talán majd elfelejthetjük a hólapátot vagy az útszórást - legalábbis bizonyos körülmények között.

A klímaváltozás tovább növeli az élelmiszerárakat

A klímaváltozás tovább növeli az élelmiszerárakat

A sokak számára már most is igen magas élelmiszerárak a klímaváltozás hatására még magasabbra szöknek majd.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket