Óriás becsapódás melegíthette az ősi Marsot?

Ma már jól ismert, hogy a vörös bolygó, ami már fagyott és száraz hely, egykor melegebb volt, folyékony felszíni vízzel, ám máig viták zajlanak arról, hogy vajon minek köszönhette a magasabb hőmérsékletét a bolygó. Nemrégiben a Geophysical Research Letters folyóiratban közzé tett új elmélet szerint nagy méretű, több mint 1200 kilométeres átmérőjű krátereket létrehozó becsapódás vezethetett el a felmelegedéshez. A kutatásról az EOS földtudományi hírportál számolt be.

Vízmosások, folyómedrek, csatornák, tavak árulkodnak a Mars felszínének egykori vizéről, a spektroszkópok segítségével „látott” ásványi anyagok pedig a magasabb hőmérsékletről vallanak. A kormeghatározások alapján ez a kellemesebb éghajlatú időszak valamikor 4 milliárd évvel ezelőtt lehetett. Egy ilyen éghajlathoz sűrűbb légkör is szükséges, amelyet azonban nem lehet megmagyarázni pusztán a vulkánokból kiáramló gázokkal, vagy más, ismert gázforrással. Szintén nem magyarázható a Nap energiájával, mivel ekkoriban még hűvösebb volt csillagunk.

A kutatók által most felvetett óriás becsapódás hatására a marsi kéreg összetevőin lejátszódó kémiai reakciók következtében rengeteg hidrogén szabadult fel, s a légköri gázok (a marsi légkörben már akkor is volt szén-dioxid) sokkal hatékonyabb üvegházgázokká váltak.

Ahhoz, hogy ez bekövetkezhessen, egy igen nagy, a nálunk a dinók végzetét elhozó Chicxulubnál mintegy tízszer nagyobb, 100 kilométer átmérőjű égitestnek kellett a Marsba csapódnia! Nem egészen légből kapott az ilyen hatalmas becsapódás ötlete, hisz a Mars felszínén ma is találunk elképesztő méretű medencéket, amelyek eredetéül szolgálhatna egy ilyen esemény. Ilyenek pl. a Hellas Planitia (2300 km átmérőjű medence), az Argyre Planitia (1800 km) vagy az Isidis Planitia (1500 km). A számítások szerint ezek mindegyike képes lett volna a Mars fagypont fölé melegítéséhez elegendő hidrogént juttatni a légkörbe. Azonban a hidrogén igen könnyű elem, és így igen könnyen ki is szabadul a bolygó gravitációs fogságából, magyarul, elillan a légkörből. A számítások szerint egy-egy nagy becsapódás után maximum 1 millió évig tartó kedvező klíma alakulhatott ki.

Az elméletben van azonban egy kérdéses pont: a becsapódások időzítése. Ahhoz, hogy a becsapódásokhoz köthessük a melegedő klímát, a becsapódásnak a vízfolyás-nyomokat épp csak meg kell előznie, ám a kormeghatározások szerint ez nem egészen így van. Azt azért érdemes tudni, hogy a marsi felszíni formák kormeghatározása meglehetősen bizonytalan, és nem egészen ismert az sem, hogy a víznyomok eróziója vajon mit alakíthatott át az eredeti tájon. Számos bizonytalan pontja ellenére az elmélet izgalmas, de még túl keveset tudunk a Marsról ahhoz, hogy bizonyítani is lehessen.