A szárazföldi életmódhoz köthető, miért pislogunk

A legtöbb négylábú állat rendszeresen pislog, ez a mozdulat létfontosságú a szem tisztaságáért, a látás épségéért.

Mintegy 375 millió évvel ezelőtt a négylábúak őse valamilyen okból úgy döntött, áttelepül a szárazföldre, s e folyamat során a mai négylábúak minden csoportjának képviselője pislog – nem pislog azonban a vízben maradt rokonságunk, mint a bojtosúszós maradványhal, vagy a tüdős hal. Feltételezhető tehát, hogy a szárazföldi életmóddal együtt járó viselkedés lehet a pislogás.
Különféle módszerekkel pislogunk: mi emberek a felső szemhéjunk lecsukásával, ám számos állat a pislogóhártyája segítségével teszi (az embernél ez a hártya visszafejlődött, a belső szemzugunkban kis rózsaszín maradványként látjuk).
Vajon miként alakult ki ez a különleges mozdulat, miféle evolúciós eredete lehet? Egy, a Georgiai Műszaki Egyetem (GeorgiaTech) vezette kutatócsoport nemrégiben a PNAS folyóiratban számolt be a választ kereső kutatásuk eredményéről, amelyhez az iszapugró gébek segítették őket. Ezek a különös halak amolyan kétéltű életmódúak, nemcsak a vízben, hanem a nap legnagyobb részében azon kívül is rájuk találhatunk. Mangrovemocsarakban, illetve tengerparti árapályzónában élnek, ahol részint vízben, részint a szárazföldön kell tölteniük idejüket, és nevükhöz méltó módon ugrálni is tudnak.
A kutatók összehasonlították e ma élő „kétéltű” hal testfelépítését a kövületekben talált ősi négylábúakkal, és arra jutottak, hogy mindkét állatcsoportban (bár ez nem nagy meglepetés) a szárazföldre lépés tette szükségessé a pislogást.
Az iszapugró gébek pislogásuk során szemüket behúzzák a szemüregükbe, s ennek kialakulásához nem volt szükségük új testrészekre, vagy izmokra, a már meglévő szemmozgató izmaik segítségével képesek rá. A szem visszahúzásakor egy hártya is felnyomul a szemgolyókra, ez akár a pislogóhártyák egy formája is lehet. A kutatók szerint mindez azért fontos adat, mivel ez is azt bizonyítja, hogy az evolúció során nem kell új struktúrákat kifejleszteni, csak a meglévőknek új funkciót „kitalálni”.
A kutatók a következőkben azt vizsgálták meg, voltaképp miért is pislognak az iszapugró gébek, és (szintén nem meglepő módon) arra jutottak, a szem nedvesen tartása, megtisztítása és védelme a fő ok. Pontosan ugyanezek az okok állnak az ember és más gerincesek pislogása mögött is. A pislogást az ember esetében elég jól vizsgálták már, és ebből már tudjuk, hogy a gyakorisága összefügg azzal, mennyire párás az idő, vagyis a szem nedvesen tartása is fontos. Pislogunk akkor is, ha valami például a szemünk felé közeledik, ezzel védeni próbáljuk a szemünket. Egészen különös módon az iszapugró géb pislogásának átlagos időtartama szinte pontosan ugyanannyi, mint az emberé (560 ezredmásodperc a halé, 572 ezredmásodperc az emberé – nyugodtan hívjuk mindkét esetben fél másodpercesnek a pislogást).
„Arra jutottunk, hogy egyetlen viselkedéssel háromféle komplex, egymástól független feladatot is el lehet látni” – magyarázta Brett Aiello, a kutatás vezetője. A kutató hozzátette, az eredmények segítenek megérteni, milyen alkalmazkodásra volt szükség az olyan fontos evolúciós átmenethez, mint a szárazföldre lépés.
Az egyik legősibb négylábú, ám még vízi állat, az Acanthostega gunnari esetében a koponya alakja arra enged következtetni, hogy ő is rendelkezett olyan izmokkal, amelyek a szemet a pislogáshoz szükséges módon mozgatták. Bár ez az állat még nem volt szárazföldi, megvolt benne a lehetőség arra, hogy utódainak átörökítse a pislogás lehetőségét.
A dolog érdekessége, hogy két különálló gerinces csoportban is kialakult a pislogás a konvergens evolúció révén, hisz az iszapugró géb és a mi közös ősünk valamikor 475 millió éve élt, és bár mindkét csoport elődei külön úton, más időben léptek ki a szárazföldre is, mégis mindkét csoport pislog.