Mégse négy spirálkarú a Tejútrendszer?

A Tejútrendszert, mivel benne élünk, nem láthatjuk kívülről, így az elképzeléseinket annak felépítéséről két dolog határozza meg: egyrészt az, amilyennek más galaxisokat látunk, másrészt azok a mérések, amelyek az egyes régiói és csillagai helyzetét mutatják. Ez utóbbiaknak köszönhetően egyre részletesebb elképzelésünk született a saját otthonunkról. Nemrégiben a Kínai Tudományos Akadémia kutatóinak a The Astrophysical Journal folyóiratban közzé tett tanulmánya arról számolt be, hogy a jelenlegi elképzelésünk pontosításra szorul.

A Tejútrendszer négy fő spirálkarját nevezték meg korábban a galaxisunk szerkezetét vizsgáló csillagászok: a Perseus, a Norma, a Scutum, és a Sagittarius karokat (az alapján, hogy mi, a Földről nézve mely csillagképek irányában látjuk őket), ezeken túl pár kisebb kart is ismerünk, ide tartozik a Naprendszert is magában foglaló Orion-kar (lásd: nyitóképünkön).

Azt, hogy a galaxisok miként is nézhetnek ki, Edwin Hubble munkásságának köszönhetően tudjuk, ám a saját galaxisunk felépítéséről csak a 20. század második felében alakult ki a kép a szakemberekben. A megfigyelésekből ma már azt is tudjuk, hogy a legtöbb spirálgalaxisnak két fő karja van, amelyek aztán – például más galaxisokkal való találkozások hatására – széthasadhatnak több kisebb karra. Ez azt is sejteti, hogy amennyiben helyes az elképzelés, hogy a Tejútrendszernek négy spirálkarja van, ezzel rendkívül ritka galaxistípus képviselője lehet. A statisztikák szerint a spirálgalaxisok mindössze 2 százalékának van 4 fő karja, 82 százalék a 2 fő karral rendelkezőket gyarapítja.

A közelmúltban különféle, modern módszerekkel és eszközökkel elvégzett mérések és modellezések egyre nagyobb számú és egyre precízebb eredményeit azonban célszerű volna összefésülni, hogy a saját spirálkarjainkról pontosabb elképzelésünk születhessen. A kínai kutatók számos különböző típusú csillag, csillaghalmazok, mikrohullámú sugárzást kibocsátó és más objektum pontosabban meghatározott távolságára alapozta az elméletét. Az új mérések alapján elhelyezték ezek eloszlását, majd összegezték a kapott csillagtérképet: ebből kiderült, hogy a Tejútrendszernek két fő karja van csak (a Perseus- és a Norma-kar), amelyek kettéágaznak és így végül 4 kart látunk galaxisunk külsőbb régióiban. Ezen kívül kisebb, de a két fő karhoz nem csatlakozó ágak is vannak. Galaxisunk egyes tájai még „homályosak”, mivel nem áll rendelkezésre kellő mennyiségű adat azokból a régiókból, és még az sem látható az új térképen, hogy a két fő kar valóban hozzákapcsolódik-e a küllőkhöz.

A kutatással még mindig nem tekinthetjük véglegesnek a Tejútrendszer alakjáról, szerkezetéről, számos ponton kell még új modellszámításokat végezni, a szerencsére még mindig egyre gyülekező új adatokkal.