Az ediakara-bióta tagjai megválogatták élőhelyüket

Az ediakara-bióta mintegy 550 millió éves állatai az elsők, amelyek valódi, soksejtes élőlényként ismertté váltak előttünk, e különös alakú és lágy testű állatok régóta rejtélyt jelentenek az őslénykutatók számára. „Egész más ezeket kutatni, mint a dinoszauruszokat, amelyeknek ma is megfigyelhető rokonaik a madarak” – mondta Phillip C. Boan, a Kaliforniai Egyetem (Riverside) fiatal kutatója. „Ezekkel az állatokkal, mivel nincsenek modern kori leszármazottaik, a mai napig olyan alapkérdéseket kell vizsgálnunk, mint az életmódjuk, a szaporodásuk és a táplálkozásuk.” Boan, aki a Paleobiology folyóiratban közzé tett tanulmány első szerzője, kollégáival azt vizsgálta meg, hogy vajon a tenger mely régióiban élt egykor ez az életközösség, hol laktak ezek az ősi állatok.

A korabeli tenger egészen más volt, mint a mai. Az aljzaton mikrobaszőnyeg tenyészett, amely baktériumok és különféle szerves anyagok rétegeiből épült fel. A ragadozók ekkor még szinte ismeretlenek voltak.

E különös világban a kutatók találtak egy olyan élőlényt, amely a mai kacslábú rákokhoz hasonló életmódot folytatott. A tudomány iránti elkötelezettsége miatt a korábbi USA-elnökről, Barack Obamáról elnevezett Obamus coronatus nevű lény a tengerfenék bizonyos pontjain élt, és fajtársai közelségét választotta életre szóló lakhelye színteréül. A 0,5-2 centis állat egy csavart fánkra hasonlító alakú volt, és valószínűleg egész életét ugyanazon a ponton letapadva, beágyazódva töltötte, mivel a szakemberek szerint nem volt képes a helyváltoztatásra.

Az Obamus felfedezője a mostani kutatás egyik szerzője, Mary Droser őslénykutató professzor volt, munkatársaival. Az ausztrál homokkő különösen jól megőrizte az állatok maradványait, valószínűleg viharok temethették be igen gyorsan a finom szemcsés iszappal az egykori tengerfenék életközösségét, amelyet ennek köszönhetően tanulmányozni lehet ma. Az Obamus mellett két másik, szintén gyakori állatot, a Tribrachidiust és a Rugoconitest vizsgálták még a szakemberek, ezek szintén helyhez kötött életmódúak voltak. Azt mérték fel, hogy hol helyezkedtek el, milyen eloszlásban éltek a tengerfenéken. E két utóbbi állat változatos helyeket vett fel, néha más, hozzájuk hasonló élőlények társaságában találták őket, máskor csak egymagukban éltek. Az Obamus azonban kimondottan megválogatta, hol lakjon, és vonzódott fajtársai társaságához, a különösen vastag mikrobaszőnyeggel rendelkező helyeket kedvelte.

Ez az első alkalom, hogy egy, az ediakara-biótához tartozó, látható méretű állat esetében kiderül, megválogatta az élőhelyét, azt azonban egyelőre nem tudják a kutatók, hogy miként jutottak el a kívánt helyszínre. A feltételezések szerint azért tömörültek, mert szükségük volt a társaságra a szaporodásukhoz. 550 millió éve még meglehetősen korlátozott szaporodási módszerek állhattak az állatok rendelkezésére, ám néhány mai már ekkor is működhetett. A kutatók szerint az Obamus még lárva korában lehetett képes a helyváltoztatásra (ahogy a kacslábú rákok is), majd a számára megfelelően vastag mikrobaszőnyegű helyszínen, fajtársai közelében letelepedhetett. „Nem egészen világos, miként jutott új helyekre az Obamus-növendék, azonban azt tudjuk, hogy amikor élőhelyet választott, az különleges tulajdonságú hely volt” – magyarázta Boan.

A kutatócsoport munkáját a NASA exobiológiai programja is támogatja, hisz csak a földi élővilág megismerésén keresztül tudjuk megérteni, másutt vajon milyen utakat járhatott be az esetleges élet.