Rejtőzködés és feltűnősködés – az álcázás sokszínűbb, mint hinnénk

Ha álcázásról van szó, az elsők között a kaméleon és a botsáska jut az eszünkbe. A valaminek vagy valamilyennek tűnés művészete azonban egészen meglepő és jóval kevésbé közismert jelenséget és stratégiákat is tartogat. Lássunk néhány példát!

A darázslepke és a zengőlegyek ártalmatlanok, feltűnő fekete-sárga mintázatuk azonban ennek az ellenkezőjét sugallja. Mivel erősen emlékeztetnek a valóban kellemetlen élményeket okozó (vagy akár halálos) darazsakra, a ragadozóknak bölcs dolog elkerülni őket – vagyis az ilyen mintázatot. Ezt a fajta utánzást Bates-féle mimikrinek nevezik. Tulajdonképpen potyázásról van szó, a veszélytelen utánzók az utánzottak farvizén, jelentős többletenergiát megspórolva nyernek védelmet, hiszen nem kell „költséges” fullánkok növesztésével és méreganyagok termelésével bajlódniuk.

A mimikri célja azonban nem csak a megtévesztés lehet. Ha mind az utánzott, mind az utánzó faj valóban rossz ízű, mérgező, netán veszélyes, akkor a Müller-féle mimikriről van szó. Ez esetben az utánzás mindkettőjük szempontjából előnyös lesz: így a rájuk veszélyt jelentő lények, ragadozóik könnyebben megtanulják majd, hogy az adott mintázatot, szín- és formakombinációt érdemes elkerülni. Minél több valóban kerülendő sárga-fekete mintájú lény járja az erdőket és mezőket, annál többel találkoznak a ragadozók. Ezáltal számtalan lehetőség nyílik arra, hogy rossz tapasztalatokat szerezzenek, ezzel növekedjen mind az utánzók, mind az utánzottak védettsége. Ha kevesen vannak, ez a jelzés nem fog akkora biztonságot nyújtani. (Aki pedig ismeri a fullánkos rovarokat is előszeretettel fogyasztó gyurgyalagokat, tudhatja, hogy elég ügyes és felkészült ragadozó ellen hiába bármiféle sárga-fekete minta…)
A Bates-féle mimikri hatékonysága is gyakoriságfüggő, de épp fordított módon. Itt átverésről van szó, hiszen egy ártalmatlan lény veszélyesnek adja ki magát. Ez bizonyos mértékig nem jelent gondot, azonban ha túl gyakorivá válik, még az utánzott is rosszul jár. Egy idő után hiteltelenné lesz az adott jelzés, ugyanis túl sok álveszélyes egyed esetén a ragadozóknak nem lesz nyomós okuk arra, hogy távol tartsák magukat az adott mintázattól. Bizonyos arányok esetén viszont nincs gond, tehát itt stabilizáló visszacsatolás működik.

A mintázatokon túl sok élőlény kommunikációjában meghatározó szerepe van a szagoknak (fajon belüli kommunikáció esetén feromonokról beszélünk). A szénhidrátok a szervezetünkön belül is betöltenek jelző szerepet, de az egyedek és fajok közötti kommunikációban is fontosak sok élőlénynél. A hangyák például ezek segítségével ismerik fel egymást. Ahol viszont van egy jel, ott megjelenhetnek csalók is. Közéjük tartoznak a hangyaboglárka lepkék (nyitóképünkön látható), melyek hernyói hangyaszagot árasztanak, az ezzel megtévesztett hangyák pedig önkéntes alapon (tudatlanul, esetenként mégis komoly áldozatot vállalva) bolyaikba viszik őket. Enélkül a „segítség” nélkül a hangyaboglárkák már hernyó korukban elpusztulnának, esélyük sem lenne lepkévé válni. A bolyban ellátást kapnak vagy önkiszolgáló módon a hangyautódokat fogyasztják.