Az erdei békák túlélési esélyei
Az ELKH Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézete (ATK NÖVI) Evolúciós Ökológiai Osztályának kutatói áttelelő kétéltűek érzékenységét vizsgálták a klímaváltozás és egy gombás fertőzés, a kitridiomikózis együttes hatásaira.
Az Animal Conservation című szakfolyóiratban megjelent publikáció szerint az erdei békák (Rana dalmatina) áttelelés alatti túlélési esélyei az enyhébb téli körülmények és a kitridiomikózis nevű gombás megbetegedés ellenére sem csökkentek.
Mint a kutatásról beszámoló közleményben olvasható, a hibernáció gyakran magas halálozási aránnyal jár, különösen fiatal állatok esetében, amit tovább súlyosbíthat a szokatlan téli időjárás, illetve a különböző betegségek.
A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a klímaváltozás miatt a jövőben várhatóan egyre gyakoribbá váló enyhe telek, illetve a világszerte kétéltűfajok százait tizedelő betegség, a kitridiomikózis hogyan befolyásolják együttesen a kétéltűek hibernáció alatti túlélését.
Ennek vizsgálata céljából fiatal erdei békákat fertőztek meg a kitridiomikózisért felelős gomba, a Batrachochytrium dendrobatidis egy hazai törzsével. Ezután a fertőzött és a kontrollállatokat kétféle teleltetési környezet egyikének – hosszú-hideg tél (1,5 Celsius-fok, 91 napig), illetve rövid-enyhe tél (4,5 Celsius-fok 61 napig) – tették ki laboratóriumi körülmények között. A hibernáció előtt és után megmérték az egyedek tömegét, és meghatározták fertőzöttségi állapotukat.
A kísérlet eredményei szerint az erdei békák rendkívül ellenállóak a fertőzéssel szemben. A hibernáció kezdete előtt az egyedek mindössze 37 százaléka esetében volt pozitív a minta, míg a hibernáció végére ez az arány 8 százalékra csökkent, és a fertőzés intenzitásának értékei is alacsonyak voltak. Az áttelelés alatt egyik kezelési csoportban sem volt pusztulás.
A kétféle teleltetési környezet – hosszú-hideg, rövid-enyhe – önmagában és a gombafertőzéssel kombinálva sem okozta az egyedek testtömegének eltérő mértékű csökkenését a hibernáció alatt. A fertőzés egyformán alacsony arányban és súlyossággal érintette az egyedeket mindkét téli környezet esetén.
Az eredményekből arra lehet következtetni, hogy a klímaváltozás miatt enyhülő telek a kitridiomikózissal együtt sem fogják csökkenteni az áttelelő erdei békák túlélési esélyeit, és nem fogják megnövelni az egyedek fogékonyságát a fertőzésre – összegezi a közlemény.
Az eredmények általánosíthatóságát ugyanakkor még tesztelni kell a kutatók szerint, mivel a változó környezeti körülményekre és a kitridiomikózisra érzékenyebb mérsékelt övi kétéltűfajok esetében más reakciók várhatók, így további vizsgálatokra lesz szükség.