Lehet, hogy az erszényesek a fejlettebb emlősök?

Az emlősök háromféle szaporodási módszerrel élnek: van néhány tojásrakó faj, számos erszényes, és a legtöbb méhlepényes, hagyományosan ez utóbbit tartjuk az evolúcióban legelőrébb jutott csoportnak. Egy nemrégiben a Current Biology folyóiratban közzé tett, az emlősök ősének szaporodását feltáró kutatási eredmény azonban fejre állította ezt az elképzelést, a Londoni Természettudományi Múzeum ismertette a kutatást.

A korábbi elképzelés, mely szerint az erszényesek lehetnek a primitívebb fejlődési szinten álló emlősök, azon alapult, hogy az utódaik rendkívül fejletlenül jönnek világra. A kutatás során most 22 ma élő emlős, különböző fejlődési stádiumban lévő, 165 múzeumi példányainak koponyájáról készítettek mikro-CT felvételeket, amelyekből kiderülhetett, miféle változásokon esnek át a legkorábbi fejlődésük során ezek az állatok. Ezek alapján rekonstruálták a méhlepényes és az erszényes emlősök közös ősének valószínűsített fejlődését, majd megvizsgálták, ez melyik mai csoportéhoz hasonlít leginkább.

Az adatok elemzése azt mutatta, hogy az erszényesek fejlődése során több változás történt a közös őstől kiindulva, mint a méhlepényesek fejlődése során, vagyis az erszényesek előbbre jutottak már az evolúcióban.

Mivel mi emberek a méhlepényes emlősök közé tartozunk, és a közfelfogás szerint az ember (a „teremtés koronája”) a fejlődés csúcsát képviseli, ezért hajlamosak vagyunk a csoportunkat is magasabb szintre helyezni. Mindemellett a ma élő emlősök 95 százaléka méhlepényes, ami azt is jelzi, hogy sikeresek, és ezt is hajlamosak vagyunk a magasabb szintű fejlettséghez kötni.

Az elképzelések szerint minden mai emlős egy 180 millió éve élt tojásrakó őstől származik, majd kb. 160 millió éve különült el az a fejlődési ág, amelyből a méhlepényes és az erszényes emlősök is útnak indultak aztán. Sokáig úgy gondolták, hogy a fejletlenül, egészen aprón megszülető erszényesek a közbülső lépcsőfokot képviselik, ezt azonban most cáfolták a kutatók.

„Az erszényesek szaporodása nem köztes a tojásrakó és a méhlepényes forma közt, hanem egész egyszerűen csak teljes mértékben különbözik az erszényesekétől” – magyarázta Anjali Goswami, a kutatás egyik vezetője.

Az erszényesek embriónyi újszülöttjei egészen fejletlenek, kivéve a szájukat és az elülső végtagjaikat, ami alapfeltétele annak, hogy a születésük után felmászhassanak az erszénybe és ott táplálkozni tudjanak. Ez a módszer nagyobb szaporodási sikerhez vezet olyan környezetben, ahol instabil körülmények uralkodnak. „A méhlepényes emlősök hosszú vemhességi időszaka során, ha az erőforrások kimerülnek, mind az anya, mind az utód elpusztul” – tette hozzá a kutató. Az erszényesek viszont az igen kevés anyai ráfordítással világra hozott picinyüktől könnyen megszabadulhatnak úgy, hogy közben az anya túléli a krízist, és következő kedvező helyzetben ismét próbálkozhat a szaporodással.

Ma ugyan az erszényesek kétharmada Ausztráliában él, az őseik Észak-Amerika területén alakultak ki, majd Dél-Amerika és az Antarktika érintésével jutottak el mai fő élőhelyükre. Bár méhlepényes emlősök is éltek ugyanekkor Dél-Amerikában, ők valamiért nem vállalkoztak erre a hosszú utazásra. „Az egyik elképzelés az, hogy az erszényesek a rugalmas szaporodási módszerüknek köszönhetően felkészültebbek voltak. Azzal, hogy a fejlődést elnyújtják és az anya szempontjából külső folyamattá változtatják, az erszényesek könnyebben megbirkózhattak az instabil környezettel. Ez azonban még csak egy elképzelés, olyan elmélet, amelyet alaposan tesztelni is kell” – zárta a kutató.