Kardfogú csúcsragadozó a perm végi kihalás küszöbén

A johannesburgi Witwatersrand Egyetem számolt be arról a különös ősmaradványról, amelyet az egyetem paleontológia professzora, Jennifer Botha fedezett fel. Az állat a perm időszak végén élt és a Gorgonopsidae családba tartozó emlősszerű őslény volt. A kardfogú állat még a nagy kihalási hullámot kicsivel megelőzően lelépett az élet színpadáról, ám rövidke uralma idején csúcsragadozó volt. Bár valószínűleg a Gorgonopsidae család déli féltekét uraló tagjai erre az időre már kipusztultak, a felfedezés azt sugallja, hogy az így megüresedett csúcsragadozói ökológiai fülkét a megtalált Inostrancevia africana nevű állat rögtön betölthette, ha csak kis időre is. Az Inostrancevia rövidke uralma s kihalása után aztán más szárazföldi gerinces csúcsragadozók léptek a helyére. Ez az állatcsoport abban igazán különleges, hogy az északi féltekéről származott (a mai Oroszországban kerültek elő a leletei), és a Gorgonopsidae család déli ágának kihalásakor már a déli féltekén volt, s készen állt betölteni azok megüresedett helyét, összekapcsolva ezzel a család két féltekén, mintegy 10 millió éve elkülönült ágát. Ez egyúttal azt is jelzi, hogy a hatalmas Pangea szuperkontinens középső, sivatagos övezetét is át tudták járni valahogy a csúcsragadozók, korábban úgy vélték, ez nem volt lehetséges. Könnyen lehet az is, hogy az Inostrancevia elődje az északi féltekén már korábban romló környezeti állapotok, talán épp a közel 2 millió éven át tartó szibériai vulkánkitörés hatásai elől menekült délre.

„Ezek az oroszlán méretű ragadozók a perm-triász határán lezajlott tömeges kihalás intő előjelei voltak” – magyarázta Pia Vigletti, a chicagói Field Museum szakembere, a kutatás egyik résztvevője, a Current Biology folyóiratban közzé tett tanulmány egyik szerzője.

Dél-Afrika területén maradtak fenn a 251,9 millió éve történt perm végi tömeges kihalás legjobb, szárazföldi állatokat érintő ősmaradványai. E kihalás volt a bolygónk történetének legsúlyosabb kihalási hulláma, amelynek során a szárazföldi gerincesek 70 százaléka, a tengeri fajok 81 százaléka eltűnt. A kihalást a szibériai trapp bazaltáras vulkánkitörése okozta jelen tudásunk szerint, amelynek hatására hatalmas mennyiségű szén-dioxid került a légkörbe és emiatt mintegy 8 Celsius-fokkal megemelkedett bolygónk hőmérséklete, számos más súlyos hatású átalakulás, pl. az óceánok savasodása mellett.

A dél-afrikai Karoo-medencében évtizedeken át zajló feltárásokból kiderült, hogy a szárazföldi állatvilágra miként hatott a kihalás, számos gerinces eltűnését okozva, és egy igen instabil ökoszisztémát hagyva maga után. A csúcsragadozók ökológiai fülkéje a feltárások alapján különösen bizonytalan volt, ahogy ma is a nagy termetű ragadozók esnek elsőként áldozatul az ökológiai egyensúly felborulásának, és ők az első áldozatai az emberi tevékenységnek is, mint a vadászat, az élőhelyrombolás (gondoljunk csak Európa farkasállományára, vagy az ázsiai tigrisekre). Ezek az állatok általában nagy területi igényűek és lassan szaporodnak, emiatt is esnek könnyebben áldozatul, s emiatt kerülnek a tömeges kihalások során is az első eltűnő csoportok közé.

A perm időszak ezen csúcsragadozói voltak az első kardfogúak, a hatalmas szemfogak a különféle állatcsoportokban aztán az idők során még számtalan alkalommal kialakultak – a konvergens evolúció kiváló példájaként.

A perm végi kihalási hullámban a szárazföldeket addig uraló szinapszidák rengeteg csoportja kihalt, s így a triász időszakban a hüllők átvehették az uralmat.