Lehet-e a divat fenntartható?

Akár természetes, akár műszálas alapanyagú, a rövid ideig használandó divatáru már az előállítása során környezetszennyezővé válik, a divatszínek előállítása sok esetben mérgező vegyületek során keresztül lehetséges, a szeméttelepekre került ruhaneműk pedig a rendkívül lassan lebomló hulladékot gyarapítják. Számos kezdeményezés zajlik világszerte e helyzet javítására, környezetbarát alapanyagok előállítására – az új elképzelésekről a PNAS folyóirat számolt be.

2021-ben a ruházati ipar számára előállított szálak (amely a textilek, kötöttáruk s egyebek alapanyaga) 54 százaléka a jórészt kőolajból készülő poliészter volt. Nemcsak a kőolaj eredet, hanem a mosással a környezetbe kerülő mikroszál-töredékek milliárdjai révén is súlyos környezeti hatású, és a szeméttelepeken is még évtizedeken át tovább tart a létezése. Emellett egyetlen pamutpóló előállítása 2700 liter vízbe kerül, és a gyapotot gyakran olyan helyeken termesztik, ahol egyébként igen kevés víz van, így csak a természet kizsigerelésével érhető el eredmény. Fontos lenne tehát olyan új megoldásokat találni, amivel mindkét környezeti problémát megkerülhetné a divatipar. Számos kis cég próbálkozik ezzel, ám még ha sikerrel is járnak, nem biztos, hogy könnyű lesz meggyőzni a fogyasztókat. Különösen abból a szempontból nehéz egyelőre a helyzet, hogy a már létező termékek nem olcsók, márpedig a divatipar gyorsan pörgő, gyorsan cserélődő termékei esetében az olcsóság is fontos szempont.

Egy Werewool nevű startup cég egyes korallok természetes pigmentanyagával, illetve egyes medúzák fluoreszcens zöld pigmentjével kísérletezik: baktériumok génmódosítás révén képesek előállítani e pigmenteket, amelyekkel aztán biopolimereket színezhetnek.

A biopolimer olyan biológiai eredetű polimer, amelyet például növényi hulladékból lehet előállítani, szintén baktériumok segítségével, ám egyelőre csak kis mennyiségben – jó volna ezt a módszert is ipari szintre emelni. Ismert az is, hogy a papírdarazsak a nyálukban lévő anyaggal teszik a fészkeiket vízhatlanná – ezt az anyagot is hasznos lenne leutánozni, s kiváltani vele a perfluor- és polifluor-tartalmú (PFAS) vegyületeket.

A tudományos szakirodalomban számos színes fehérje szerepel, amelyek egy részét felhasználhatja a divatipar, ha sikerül az előállításukat iparosítani. Ezekkel a módszerekkel gyakorlatilag újra fel kellene találni a textilipart.

Fontos a textilipar, divatipar jelenlegi résztvevőit tájékoztatni a lehetséges biológiai megoldásokról, és bizony a divattervezők is számos ötletet meríthetnek a természetből, ha alaposabban megismerik azt. A tervezők megfelelő módszerekkel a hulladékmentességet is betervezhetik a textíliáikba.

1960 és 2018 közt mintegy tízszeresére nőtt az USA lakossága által kidobott ruhanemű és lábbeli mennyisége, 2018-ban 13 millió tonna szemét keletkezett így. Ennek mintegy 70 százaléka a szemétlerakókba kerül, a fennmaradó egy része újrahasznosul, illetve szemétégetőben energiát állítanak elő belőle. Elméletileg a lebomlás lehetőségét is bele lehet építeni a textíliákba, ehhez azonban elengedhetetlen, hogy azokból ne szivárogjanak mérgező festékanyagok vagy mikroszálak a környezetbe. Kísérleteznek például komposztálható bio-műbőrrel, amelyet baktériumok és élesztőgombák hoznak létre, de hasonló módon kellene a jelenleg nagy terület- és vízigényű cellulóz szálakat (pl. pamut) előállítani.

Óvatosnak kell azonban lenni: a divatiparban is „divat” a zöldmosás, vagyis olyan látszólagos tettek sora, amely az átlagembert könnyen leveszi a lábáról. Ilyen például, ha egy divatcég annak reklámértéke miatt érdeklődik a természetközeli, környezetbarát divatot érintő kutatások iránt, azonban valós befektetésekre nem hajlandóak.