Aranyszínű kövületek

Egyes fosszíliák keletkezése során az egykori élőlény sejtjeinek helyét olyan ásványok töltik ki, amelyek ragyogó aranyszínt kölcsönöznek az ősmaradványnak. A legtöbb esetben ez az ásvány a pirit, a bolondok aranya, amitől különösen látványos, aranyszínűvé válik a kövület. Azonban, ahogy nem mind arany, ami fénylik, nem is mind pirit – egy német kőzetformáció palájában lévő aranyszínű kövületekről nemrégiben kiderült, hogy nem a pirit teszi őket ilyen széppé.

A Texasi Egyetem (Austin) szakemberei és kollégáik vizsgálták meg a posidonia-pala (Posidonienschiefer), e rendkívüli megtartású leletekkel teli, mintebgy 183 millió éves kőzetformáció kövületeit és arra jutottak, hogy a különleges aranyszínt a kövületté válás szintén különleges körülményeinek köszönhetik e leletek. A korábbi elképzelések szerint a maradványok egy olyan időszakban képződtek, amikor az óceánban különösen oxigénszegény körülmények uralkodtak, s ez a tulajdonság tette lehetővé a részletek megőrzését. Konkrétan azt, hogy miféle körülmények szülték e kövületeket, eddig nem vizsgálták, hisz mindenki azt hitte, kivétel nélkül piritből állnak a fosszíliák.

A kora jura időszaki tengeri élővilág legkiválóbb megtartású kövületei megértése szempontjából is fontos ez a felfedezés, hisz így kiderül, miféle szerep jutott az oxigénnek e körülmények létrejöttében. Rowan Martindale, a kutatás résztvevője elmondta: „Ha elmégy a kőfejtők valamelyikébe, a fekete palában lévő aranyszínű ammoniteszek tűnnek majd fel. Azonban a kínlódásaink ellenére se sikerült piritet kimutatni ezekben a kövületekben. Még a teljesen aranyszínűek is foszfátásványokból és sárga kalcitból állnak. Ez pedig gyökeresen megváltoztatja e híres lelőhelyről alkotott nézeteinket.” A szakemberek az Earth-Science Reviews folyóiratban publikálták a kutatási eredményeket.

A különleges kőzetrétegben olyan kiváló állapotú maradványok kerültek elő, mint a halgyík-embrió, a tintahal a tintazsákjával együtt, vagy épp homár. A kövületképződés körülményeinek megismerése céljával mintegy 70 ősmaradványt vizsgáltak meg, amelyek elárulták: elsődlegesen foszfátásványoknak köszönhetően maradtak fenn, még akkor is, ha a kövületet magában foglaló palában számtalan pirit-csomócskát találtak. Hiába töltöttek a szakemberek napokat a mikroszkópba bámulva, a kövületekben csak elenyésző mennyiségű piritkristály bukkant fel, miközben körülötte a palában sok száz.

Az, hogy a pirit és a foszfátásványok eltérő helyeken találhatóak, különösen fontos a kövületté válás körülményeinek megismerésében. Míg a pirit létrejöttéhez oxigénhiányos környezet kell, addig a foszfátok kirakódásában fontos feladata van az oxigének. Ez alapján, bár a tengerfenéken valóban oxigénhiányos állapotok uralkodhattak, s ez fontos volt a dögevők távoltartásában és akadályozta a lebomlást is, azért arra is szükség volt, hogy a kövületalkotó ásványok létrejöttekor némi oxigén lekeveredjen e rétegekbe. Bár az oxigénhiányos környezet lehetőséget biztosított a gyorsabb fosszilizálódásra, ahhoz, hogy kivételes állapotúvá válhassanak e maradványok, már az oxigénnek jutott fontos szerep. Emellett az oxigén volt az, amelynek hatására különösen csillogóvá váltak a maradványok.