Kétszer olyan idős lenne az Univerzum?

Az Ottawai Egyetem számolt be arról a kutatásról, amely akár fel is forgathatná a kozmológia tudományát. A Rajendra Gupta asztrofizika adjunktus nevével fémjelzett tanulmány, amelyet az MNRAS szakfolyóirat publikált, egészen újragondolja a galaxisok keletkezését és az ezzel járó fizikai folyamatokat.

Miről is van szó? A Világegyetem korát a rendkívül távoli galaxisok vöröseltolódása segítségével számították ki. Az úgynevezett Lambda-CDM modell alapján néhány éve ezzel a módszerrel 13,797 milliárd évnek találták, ez ma az általánosan elfogadott kor. Van azonban egy Matuzsálem becenevet kapott csillag (hivatalosan HD 140283), amelyet Földünktől mindössze 190 fényévre találtak, és amelynek korát az első becslések az Univerzuménál régebbinek, több mint 14 milliárd évesnek. találták, ez pedig egyértelmű ellentmondás volt – későbbi kormeghatározások már csak 12 milliárd évet kaptak a csillag korára. Emellett a James Webb-űrteleszkóp olyan galaxisokat fedezett fel, amelyek alig 300 millió évvel az Ősrobbanás után már léteztek. E galaxisok olyan tömegűnek és olyan érettnek tűnnek, amihez az aktuális elméleteink szerint évmilliárdok fejlődési ideje szükséges, miközben a méretük kicsiny. Néhány fura észlelés van tehát, amelyekre jelen pillanatban nem tudunk még tökéletes, mindent átfogó magyarázatot adni, a kanadai kutató megpróbálta.

Gupta a vöröseltolódásra talált alternatív magyarázatot. Ahelyett, hogy pusztán az Univerzum tágulásának jele volna, az ottawai kutató szerint ez egy összetett eredetű, hibrid jelenség. 1929-ben Fritz Zwicky elmélete az volt, hogy a vöröseltolódást a „fény fáradása” okozza. Magyarul: azért tűnnek vörösebbnek a távoli objektumokról érkező fotonok, mert a nagy megtett út során energiát veszítettek, például más részecskékkel ütközésük során. Gupta úgy véli, ha ezt az egyébként elvetett, a megfigyeléseknek ellentmondó elméletet kombinálja az elfogadott, az Univerzum tágulásából adódó vöröseltolódás elmélettel, akkor pontosabban magyarázhatóvá válnak egyes fizikai folyamatok. Ehhez még hozzávette a Nobel-díjas Paul Dirac 1937-es elméletét, amelyben arról is szó volt, hogy az egyes fizikai állandók a Világegyetem időskáláján nézve változhatnak, fejlődhetnek, annak köszönhetően, hogy a részecskék kölcsönhatásai és a Világegyetem kora összefügghet. Ezeket csatolt állandóknak nevezik.

Gupta szerint, ha a fizikai állandóknak lehetőséget adunk a fejlődésre, akkor a James Webb-űrteleszkóp által észlelt nagy vöröseltolódású galaxisok sokkal régebbiek lehetnek, vagyis nemcsak pár százmillió évesek (az Ősrobbanást követően), hanem több milliárd évesek. Ez pedig megmagyarázná, miként lehetnek a fiatalnak vélt galaxisok éltes korú galaxisnak megfelelő fejlettségűek és tömegűek.

Gupta azt is felvetette, hogy a kozmológiai állandót (ami az Univerzum gyorsuló tágulásáért felelős sötét energia képviselője) is felül kéne bírálni. Olyan új állandó bevezetését javasolja ehelyett, amely a csatolt állandók fejlődését írná le, és segítene megmagyarázni a megfigyelt korai galaxisok ellentmondásos tulajdonságait.

Miért kell fenntartásokkal kezelni Gupta elméletét? Elsődlegesen azért, mert olyan elképzeléseket vonna be, amelyeket korábban már elvetett a tudomány. Igen súlyos továbbá az állítása is (ez persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne igaz), miszerint kétszer olyan idős a világunk, amelynek elfogadott korát jelenleg számos, sok ágon bizonyított elmélet támogatja. Bár sok, e témakörben tett kutatási eredményét publikálta az elmúlt években, ezeket szinte kivétel nélkül egyedül jegyezte (nincsenek mellette kutatótársak). Ez jelezheti azt is, hogy szakmailag elszigetelt, nincsenek támogatói az elrugaszkodott elméleteinek. Tény ugyanis, hogy a legfontosabb és leginkább korszakalkotó mai kutatásokat nagy csapatok végzik, persze ez se zárja ki, hogy egy „magányos farkasnak” is igaza lehet néha. Mindenesetre több ok is szól amellett, hogy inkább csak tudományos érdekességként kezeljük az elképzelést, ne pedig valami gyökeresen új valóságként.