A jégkori állatokat is kínozta az ízületi fájdalom

A kardfogú macskák és az óriásfarkasok életét is megkeserítették az ízületi gondok, ahogy a ma velünk élő macskáink, kutyáink életét is.

Az idősödő házi kedvencek gazdái jól ismerik az állatnak fájdalmat okozó, őket lelassító ízületi betegségeket, így a porcelhalással is járó ízületi gyulladást (mi emberek is szenvedünk tőle). Egy újonnan, a PLOS One folyóiratban közölt kutatási eredmény szerint már a jégkor csúcsragadozói is szenvedtek tőle.
A porcelhalás (osteochondritis dissecans) az ember vagy a kutya esetében jól ismert és sokat tanulmányozott kór, ám macskáknál, és főként vadállatoknál nem sokat tudunk róla. A mostani kutatást egy olyan állatorvos kíváncsisága indította, aki kutyák és macskák ortopéd betegségeire szakosodott. Hugo Schmökel kardfogú macskák és óriásfarkasok múzeumban kiállított csontjain fedezte fel azon elváltozásokat, amelyeket hivatása révén a mai állatokból oly jól ismer – számolt be a Science.
Mivel e maradványok leggazdagabb lelőhelye a kaliforniai Los Angelesben felfedezett La Brea kátránytavak térsége, az itteni múzeumot kereste meg. E területen a jégkor idején a felszín alól (a Los Angeles-i kőolajmezőnek köszönhetően) felszivárgó természetes kátránytavak álltak. A nagy testű állatok a ragacsos kátrányban csapdába estek, így a ragadozók számára halálos svédasztallá vált a hely – a ragadozók ugyanúgy a kátrány fogságába esve végezték. A mai paleontológusok nagyon sokat köszönhetnek ennek, ugyanis rengeteg kiváló állapotú ősmaradvány került elő itt.
A múzeum hozzájárulása után a szakember Kaliforniába utazott és megkezdet az 55-12 ezer évvel ezelőtt élt kardfogú macskák és ősfarkasok csontjainak vizsgálatát. Rengeteg olyan nyomot fedezett fel a csontokon, amelyek erre a betegségre utaltak – valószínű, hogy a paleontológusok pusztán átlagos kopásként értékelték e jeleket. „A külön képzések és az élő páciensek vizsgálatai nyújtotta tapasztalat nélkül nehéz megmondani, mit is lát az ember” – magyarázta Mairin Balisi, a múzeum gyűjteménykezelője, akivel Hugo Schmökel közösen vizsgálta a csontokat.
A jelek azonban nem csapták be a hozzáértő szakembert. Az örökletes eredetű csont- és porckárosodás a mai betegeknél leginkább a váll, a könyök és a térd ízületeit érinti. Több mint 1000 kardfogú macska és jó 500 óriásfarkas csontjának vizsgálata után bebizonyosodott, az ősállatok körében nagyjából ugyanez volt a helyzet.
A két állatfaj közti különbségek a szakember szerint annak köszönhetően alakultak ki, hogy eltérő stratégiával vadásztak ezek az állatok. A kardfogú macska lesből támadva vetette rá magát a zsákmányra, ezzel a térdét koptatta leginkább. Az óriásfarkas hosszabb távú üldözéses vadászata során elsősorban a vállak, de kissé a térdek is koptak. A szakember úgy véli, az elváltozás csak kisebb fájdalommal járhatott, ami nem akadályozta alapvetően a vadászatot, bár lehettek rosszabb napjaik is az állatoknak.
Schmökel úgy véli, a kihalást megelőző időkben ezek az örökletes betegségek gyakoribbá váltak, annak hatására, hogy a csökkenő létszám s a vele csökkenő választási lehetőségek miatt egyre inkább beltenyészet alakulhatott ki. Az örökletes betegség ennek hatására valószínűleg egyre több és több állatot érinthetett. Ezt igazolni azonban csak pontosabb kormeghatározásokkal és genetikai vizsgálatokkal lehetne – ez utóbbi azonban valószínűleg lehetetlen, mivel a csontokba zárt DNS a kátrány hatására már rég lebomlott.