Miocén kori erdő maradványai Japánban

Igen ritkán lehet teljes növények kövületeire rábukkanni, a virágok, levelek, termések vagy épp a pollen gyakran távol kerülnek a növénytől. Ennek következtében nem ritka, hogy ugyanazon növény külön-külön megtalált részei közt nem felismerhető a kapcsolat, és például egyetlen fafaj részei alapján kettő vagy több fosszilis fajt is megneveznek. (Ez persze az állati kövületeknél is előfordult már.) Fontos azonban valahogy mégis összerakosgatni e részletekből a teljes növényt, s így megérteni azok helyét a korabeli élővilágban.

1994-ben egy japán folyón drámai aszály miatt jelentős terület szárazzá vált, ekkor derült ki, hogy a meder egy megkövült erdőt rejt. Bár azóta a folyó a 400 szabaddá vált fa zömét újra befedte, azért maradt hozzáférhető rész is. A Hokkaidói Egyetem kutatói nemrégiben itt, a Kiszó-folyó medrében álló fák közt végeztek vizsgálatokat, 137 tövet tudtak felmérni. A megkövült erdő fáiból 130 egyedet a Wataria parvipora fajba soroltak, ám köztük szinte kizárólag egy másik fa, a Byttneriophyllum tiliifolium levelei hevertek. A Wataria jól elkülöníthető a faanyagának jellegzetes évgyűrűi és mikroszkopikus mintázatai alapján, a 2000 négyzetméteres területen a fák 95 százaléka e fajba tartozott. A felfedezett erdő szinte csak e fákból állt tehát. A körülöttük heverő levelek olyan fafajt képviseltek, amelyet – szintén a levél-kövületek alapján – egész Eurázsia területén megtaláltak a miocén és a pliocén korok rétegeiben.

A Byttneriophyllum tiliifolium nevű, csak levelekből ismert „faj” levele szinte biztosan a Wataria-fák levele volt.

Forrás: Scientific Reports

A mostani felfedezés azonban azt mutatta meg, hogy e levelek a Wataria-fák levelei voltak!

„A helyszínen talált levelek 98 százaléka Byttneriophyllum tiliifolium levél volt, igen erős a gyanú, hogy e fákról hullottak le” – magyarázta Jamada Tosihiró, a kutatás vezetője. Hozzátette, a jövőben a Banisteriaecarpum giganteum nevű faj után is kutatni fognak Japánban, mert könnyen lehet, hogy még ez is ugyanezen fafajhoz tartozhatott. Ez az ősmaradvány egy fa szárnyas, a juharéhoz hasonló magja, amely szintén eurázsiai elterjedésű (hazánkban is előkerült, Szombathely közelében), és korábban ötletként merült fel, hogy esetleg az említett levelekkel összefüggésbe hozható. Emellett egy negyedik, pusztán pollen alapján ismert fajnév is felkerült a keresettek közé. A japán kutatók szerint nem kizárt, hogy az is ezt a fát képviselte, eddig tévesen külön fajként.

A Wataria-erdő egy mocsaras, vagy ártéri környezetben állhatott, a levelek felhalmozódása során minimális törmelék is került a levelek közé, vagyis valamiféle gyenge vízjárás lehetett az élőhelyen. E növény a meleg klímát kedvelte ugyan, de a japán kutatók szerint a mocsarakban olyan körülmények állhattak fenn még a lassanként lehűlő időszakban is, amelyben még megélhettek e fák. A miocén közepétől a pliocén első feléig még Európában is megfelelő lehetett a faj számára a klíma, azonban a pliocén után (vagyis a jégkor beköszöntével) már biztosan nem.

A Byttneriophyllum tiliifolium levélkövületek hazánkból több lelőhelyről is ismertek.