A nagyobb termet segítette Óceánia meghódítóit

A PLOS One folyóiratban számolt be az Ohio Állami Egyetem kutatója által vezetett nemzetközi csoport arról, hogy az Új-Zéland felé tartó úton a kenukban az embereknek sokkal zordabb vizeken kellett átevezzeniük. Kiszámították, hogy emiatt a Tahiti-Új-Zéland útvonalon a hajósoknak 3,3-4,8-szer nagyobb energiára volt szükségük pusztán a testhőmérsékletük fenntartásához, mint azoknak, akik a hasonló hosszúságú utat a trópusi vizeken Hawaii-ig tették meg.

A kutatási eredmény alapján könnyebben érthetővé válik, miért is testesebbek, nagyobb termetűek a polinézek. Az ilyen testalkat inkább a magasabb szélességeken, vagyis hűvösebb helyszíneken élőkre jellemző ugyanis.

„Régóta feltételezték, hogy az első Új-Zélandra vezető utak sokkal nagyobb terhet róttak az utazók testére, mint az ugyanekkora hosszúságú Hawaiira vezető utak” – mondta Alvaro Montenegro, a kutatás vezetője. Olyan modellt tudtak összeállítani, amellyel konkrétan mérni lehetett, mennyivel több energiát fordított a szervezet a testhőmérséklet fenntartására az utak során. Ezzel érthetőbbé vált, hogy a nagyobb termetűeknek több esélyük volt egy ilyen utazást túlélni. „Ez az egyik oka annak, hogy a mai leszármazottaik is ilyen testalkatúak” – tette hozzá a kutató.

Tahiti felől Hawaii és Új-Zéland irányába közel azonos az út hossza, de eltérnek a körülmények.

Új-Zélandot csak a 14. században hódították meg, illetve Polinézia déli régiójára alapvetően jellemző, hogy bolygónk legutolsónak elért területei ezek. Míg az óceániai szigetvilág jó része trópusi éghajlaton fekszik, e térség mérsékelt övi jellemzőkkel rendelkezik, ami azt is jelenti, hogy évszakosan jóval hidegebb van, mint amit a trópusokhoz szokott polinézek korábban átélhettek.

A kutatók korábban már modellezték a korabeli kenukkal megtehető utakat, most ehhez a környezeti körülményeket – szél, léghőmérséklet – is hozzávették. Eztán három különböző testalkatra vonatkozóan végeztek számításokat az adott személyek energiaigényeiről. Egyrészt a modern polinézekét, másrészt egy náluk kissé nehezebbekét, harmadrészt pedig nehezebb és vastagabb hájréteggel rendelkezőkét. A Tahiti-Új-Zéland 25 napos útvonalára számították ki, mennyi energiába kerül a testhő fenntartása, ezt összevetették a 23 napos, Hawaiira vezető útéval. Azzal nem számoltak, hogy a fizikai aktivitásnak milyen energiaigénye volt, pusztán a hőháztartásét mérték fel – voltak vitorlás kenuk és evezős változatok is.

Ha nyári úttal számoltak, akkor csak a testhőmérséklet fenntartása napi 965 kcal energiaigényű volt, és ha ezt csak hájból nyerték ki, az kb. 2,7 kg fogyást jelenthetett. Amennyiben viszont izomtömegből tudtak csak fogyni, akkor mintegy 6 kilóval nyomhatott kevesebbet az, aki a 25 napos út végén kiszállt a kenuból.

A nagyobb testméret kisebb hőveszteséggel is jár, így előnyös helyzetet jelentett egy ilyen út során, különösen a nők számára. A mai polinéz nők mintegy 31 százalékkal, a férfiak 24 százalékkal nehezebbek nyugati embertársaiknál. Ez ugyan még nem bizonyítja, hogy amiatt testesebbek a mai polinézek, mert ők voltak sikeresebb túlélők az utak során, azonban kétségkívül összhangban van az elmélettel.

Ehhez érdemes azt is hozzátenni, hogy a modern kori betegségek miatt se mindegy ez. Egy 2022-es kutatás szerint a maori származású új-zélandiak 2,5-szer nagyobb eséllyel válnak 2-es típusú cukorbeteggé, mint a nem maori származásúak, és a szív- és érrendszeri betegségekben is nagyobb arányban halnak meg. Bár fontos hangsúlyozni, hogy ezekhez az arányokhoz a társadalmi egyenlőtlenségek is jelentősen hozzájárulnak. A polinézek azonban igen „előkelő” helyen állnak elhízásban is, is és ezt már korábban próbálták összefüggésbe hozni a hosszú távú utazásokkal.