Egy tasman tigris agya

Évszázados maradványból sikerült a kihalt erszényes agyának egy részét megvizsgálni.

A tasman tigris (vagy más néven erszényesfarkas) külseje alapján egészen úgy nézett ki, mint egy kutyaféle, azonban a külső hasonlóság megtévesztő. A Queenslandi Egyetem kutatóinak sikerült megvizsgálniuk egy tasman tigris agyának maradványait, és arra jutottak, hogy az agysejtjeikben is az erszényesekhez hasonlítottak. Az agy belső szerkezete sokkal inkább megmutatja az adott állat evolúciós rokoni helyzetét, mint a külső tulajdonságai, magyarázta el Dr. Rodrigo Suarez, a PNAS folyóiratban bemutatott tanulmány egyik szerzője. „Egy 19. századi, a Berlini Állatkertben elpusztult tasman tigris agyának megőrzött mintáit nagy felbontású mikroszkóppal elemeztük” – tette hozzá Dr. Suarez. A mintákat 34 másik emlős agyának mintáival hasonlították össze, köztük tojásrakók, erszényesek és méhlepényesek egyaránt voltak. Arra jutottak, hogy a sejtek elrendeződése olyan, mint a ragadozó erszényeseké.
Az is kiderült, hogy a tasman tigris agykérgének redőzöttsége nagyobb, mint más erszényeseké, ám a kutyák, farkasok és rókák agykérgéét nem érte el. A szaglásért felelős és a kognitív agyterülete is nagyobb volt, mint más húsevő erszényeseké, a kutatók szerint ez azt eredményezte, hogy a vadászó és dögevő életmódhoz sokkal jobb szaglást is kapott az állat. A kutatás elárulta, hogy az agy és a test egészen eltérő evolúciós utat járhatnak be. A tasman tigris agyát az alkalmazkodás a többi ragadozó erszényesétől külön útra vitte.
A kutatók egy nagyobb vizsgálat részeként mérték fel a tasman tigris agyát, azt szeretnék ugyanis jobban megérteni, hogy miként zajlott az erszényes ragadozók agyának evolúciója.