Mi lett a kaliforniai megafauna végzete?

A jégkor végén a világ számtalan pontján eltűnt a megafauna, így Kaliforniában is, ám itt a La Brea kátránytavaiban az okokat is megtalálták.

A megafauna – vagyis hivatalosan az 1 tonna testtömegnél nagyobb állatok – kihalása a jégkor befejező momentumai közé tartozott világszerte, a kihalás eseményeit számos okhoz lehet kötni. Ezek közt első helyen van a klíma gyökeres átalakulása és az emberek megjelenése. A kaliforniai Los Angeles azonban egy különleges őslénytani lelőhelyet rejt, a La Brea kátránytavakat. A régió szénhidrogénkincsének köszönhető természetes kátrányszivárgásokból létrejött, egykor egészen nagy kiterjedésű kátránytavak rengeteg korabeli állat tetemét őrizték meg, valódi őslénytani kincsesbányaként számos felfedezést tettek már eddig is lehetővé.
A legújabb felfedezés arról tanúskodik, hogy a megafauna végzetéhez tűzvészek is hozzájárultak, mintegy 13 ezer évvel ezelőtt.
15 ezer éve a kardfogú macska még egy fa mögé rejtőzve nézte a legelésző tevéket, patak csordogált a tölgyek és borókák alkotta ligeten át, sekély vize elfedte az alatta megbújó kátrányt (nyitóképünk). Az állat, amely e vízhez ment inni, soha többé nem szabadult, mindegy, hogy ragadozó volt, vagy potenciális zsákmányállat. Úgy 14700 éve az éghajlat kezdett megváltozni, melegebb és szárazabb lett az idő, elpusztultak a fák, eltűnt a növényevők jelentős része is, és így rengeteg száraz növényi maradvány halmozódott fel. Egy falka éhes óriásfarkas egy csapdába esett bölényre veti magát – nem sejtve, hogy hamarosan értük, és az ingyen vacsorájukért is eljön a kaszás. 13 200 évvel ezelőtt az aszály sújtotta táj extrém szárazzá vált, és ekkoriban egy új szereplő is érkezett a színre: az ember. Az ember képes volt tüzet gyújtani, a tavak korabeli üledékeiben pedig rengeteg korom és faszén rakódott le, a hatalmas tüzek bizonyítékaként…
A La Brea kátránytavainak rengeteg ősmaradványa olyan állapotban maradt fenn, hogy eléggé precízen meghatározható a koruk, vagyis, hogy mikor éltek és pusztultak el. A Los Angelesi Természettudományi Múzeum szakembere vezette kutatócsoport pont ezt tette meg, 7 már kihalt és 1 ma is élő állat összesen 172 maradványának korát határozták meg nagy pontossággal. Az volt a cél, hogy kiderítsék, milyen összefüggéseket lehet találni a korabeli klíma átalakulásaival.
Az eredmények az emberre mutattak: az állatok eltűnése ahhoz a korhoz köthető, amikor megjelent itt az ember, s amikor nagy tüzek pusztítottak a dél-kaliforniai tájon. A tevék és a lajhárok kihalása pár száz évvel korábbra tehető, de a többi állat a tűzvészekkel egyszerre, 12900 évvel ezelőtt tűnt el.
A klímaadatokkal összevetve az állatok eltűnésének idejét a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy legalábbis e helyszínen az emberhez köthető a megafauna nagy részének eltűnése.
Nem szabad persze azt sem elfeledni, hogy ennek a lehetőségnek az extrém szárazzá váló klíma mintegy megágyazott már. Egy nagyjából 300 éves időszak alatt, ami az ember megjelenésétől eltelt, a táj teljesen átalakult, s a kutatók szerint a hatalmas tüzeket az ember gyújtotta, ezek pedig végső döfést adtak az átalakuló klíma miatt már súlyos helyzetben lévő ökoszisztémának. Hasonló folyamat játszódik le ma a Mediterráneumban: gyors felmelegedés, extrém aszályok és a nagy testű állatok eltűnése.