3000 éve mumifikálódott vadméhek

Odemira partjánál találtak rá négy régészeti lelőhelyen is azokra a vadméh-bábokra, amelyekben a nagybajszú méhek (Eucera) nemébe tartozó állatokat sikerült azonosítani. E méhcsoport, mint a méhek elsöprő többsége a demokrácia híve – nem társas, nincs királynője sem. A nagybajszú méhek közt minden egyes nőstény tud szaporodni és egyedi fészkeket épít a föld alá az utódai számára. Az egyes peték mellé az anya pollent halmoz fel, és ezt eszi felnövekedése során a lárva. A most talált bábok már a kikelés előtt álltak, nem sok kellett volna, hogy kiszabadulva a bölcsőből maguk is nekiálljanak a szaporodásnak, pollengyűjtésnek. A Papers in Palaeontology folyóiratban közzé tett kutatásról a Lisszaboni Egyetem számolt be.

A portugál méhek a kormeghatározás szerint 2975 éve éltek és pusztultak el százával egyszerre, majd szinte a csodával határos módon meg is őrződtek. A törékeny rovartestek általában igen gyorsan lebomlanak, így csak rendkívüli körülmények során szoktak megmaradni. A korabeli talaj karbonátos jellege tette lehetővé, hogy az egyébként a méh anyák által készített víztaszító bölcsők megőrizzék az utódokat.

What an amazing work!

Neto de Carvalho & al. 2023 | Eucera #bees (#Hymenoptera, Apidae, Eucerini) preserved in their brood cells from late #Holocene (middle #Neoglacial) #palaeosols of southwest #Portugal 🇵🇹 | Papers in #Palaeontology: https://t.co/9A6wWLYvx8#Fossil #insect pic.twitter.com/7E2n6XcDY4

— Carlos Góis-Marques (@CGoisMarques) July 28, 2023

Most viszont nemcsak az derült ki a mikro-CT vizsgálatokból, hogy nagybajszú méhekről van szó, de a bábokban a kikelés előtt álló egyedek nemét is meg lehetett állapítani. (A nagybajszú méhek a nevüket a különösen hosszú csápjaikról kapták, a hímeké a hosszabb, így ez alapján felismerhetőek.) A bölcsők belsejében az anya által az utódnak gyűjtött pollent is azonosítani tudták.

A méhek egyféle növényről, valamilyen keresztesvirágúról (káposztaféléről) gyűjtött pollennel látták el utódaikat. Bár a tömeges pusztulás pontos oka nem ismert, elképzelhetőnek tartják a kutatók, hogy az e korra jellemző hűvösebb, csapadékosabb időjárás során esetleg egy hosszan tartó tél végi áradásban egyszerűen megfulladhattak az állatkák. Ha ez történt, az megmagyarázhatná a kivételes állapotukat is: a vízzel átitatott talaj oxigénhiányos környezete akadályozta a testek lebomlását, majd a talajban a víz távozásakor kicsapódó karbonátos ásványok konzerválták a maradványokat.