Helén, Kaldixtusz2024. október 14., hétfő
Tudomány

Agy sem kell a tanuláshoz

National Geographic Magyarország

Először sikerült kimutatni, hogy az egészen egyszerű idegrendszerrel is lehetséges a tanulás.

Forrás: Jan Bielecki

Dán és német kutatók számoltak be karibi kockamedúzákkal (Tripedalia cystophora) végzett kísérleteikről a Current Biology folyóiratban. A Kieli Egyetem ismertetője szerint az állatok annak ellenére is képesek voltak tanulni, hogy nincs központi idegrendszerük, vagyis agyuk. Ez pedig arra utal, hogy a tanulás képessége sokkal ősibb lehet, mint hittük és valószínűleg ez lehetett az idegrendszer legnagyobb evolúciós előnye.

Az állatok aprók, rendkívül egyszerű felépítésűek egy maroknyi idegsejttel. Azonban 24 szemük van és ezzel járó komplex látórendszerük, amelynek hasznát veszik a karibi mangrovemocsarak nem túl tiszta vizében: vízibolhákra vadásznak a fák gyökerei közt. A látásuknak köszönhetően, a látottak alapján képesek megváltoztatni viselkedésüket.

Karibi kockamedúza és a kutatók a mangrovemocsár vizében
Forrás: Daniel Sacristán, TH Lübeck

A kockamedúzák asszociatív (társításos) tanulással el tudták sajátítani azt a képességet, hogy az útjukba kerülő akadályokat megkerüljék. „Ez magasabb rendű tanulási képesség, mint amit egy ilyen lénytől elvárnánk” – mondta Dr. Jan Bielecki, a kutatás vezetője, aki a laborban a kockamedúzák betanításán dolgozik.

Az akváriumokban a medúza természetes környezetét igyekeztek utánozni, a mangrovegyökereket az üvegfalra ragasztott szürke matricák, míg a vizet fehér matricák jelentették. A medúza a gyökeret igyekszik elkerülni, ehhez a távolságot a színkontrasztok alapján méri fel. A kísérletek során a kutatók változtatták e két csík közti színkontrasztot.

Míg a kísérlet elején a medúza igen gyakran lefejelte az akváriumfalat a szürke csíkoknál, alig néhány perc elteltével ez egyre ritkábbá vált, egyre távolabb úsztak el az akvárium falától. „Ez azt jelenti, hogy a medúza képes volt összefüggésbe hozni a látványt és a mechanikai inger tapasztalatait és képes volt ezek alapján tanulni” – tette hozzá Anders Garm professzor, a kutatás dán résztvevője. A medúzák meglepően gyorsan tanultak, bár ez valószínűleg annak köszönhető, hogy a saját életük, élőhelyük körülményeiben fontos tapasztalatokat szereztek.

Karibi kockamedúza
Forrás: Daniel Sacristán, TH Lübeck

 

A kockamedúza látása négy látóközpontra koncentrálódik, ezek a rhopalia nevű központok hat-hat szemet tartalmaznak, és mindegyikhez csupán 1000 idegszál vezet (az emberi szemben a látóideg 0,8-1,7 millió idegszálból áll), s innen indulnak ki azok az idegi jelek, amelyek a medúza mozgását irányítják. A kutatók a rhopalia idegeit elektromosan stimulálva képesek voltak ugyanazt az elkerülő viselkedést kiváltani, amit az állat a látásán keresztül megtanult. Ez pedig azt bizonyította, hogy a rhopalia egyúttal a tanulás régiója is.

A medúzák a legegyszerűbb idegrendszerrel rendelkező állatok közé tartoznak, és ha szeretnénk megérteni az idegrendszer működését, jobb, ha az ilyen egyszerűekkel kezdjük. A mostani munka azonban nemcsak emiatt érdekes. A medúza tanulásának tapasztalatai alapján robotikus rendszerek mintázatfelismerő képességét is ki lehet fejleszteni. Ez ugyan már ma is megoldott, azonban nagy energiaigényű számítógépes módszerekkel. A kutatók abban bíznak, hogy jócskán le tudják majd egyszerűsíteni e folyamatot és sokkal kisebb energiafelhasználást igénylő mechanikus rendszereket lehet majd fejleszteni így.

Több ezer éves települést találtak Horvátországban

Több ezer éves települést találtak Horvátországban

A maradványok különböző történelmi korszakokból származnak.

Barátja vagy ellensége a mesterséges intelligencia a kreatív szakmának?

Barátja vagy ellensége a mesterséges intelligencia a kreatív szakmának?

Képzeljünk el egy olyan jövőt, ahol a kreatív szakemberek munkáját a mesterséges intelligencia támogatja és inspirálja. Ez a jövőkép mára valósággá vált, és a hatása máris érezhető.

Hőségnapokon romlik a bombakereső kutyák teljesítménye

Hőségnapokon romlik a bombakereső kutyák teljesítménye

Vannak olyan környezeti hatások, amelyek a bombakereső kutyák szaglását, így oedig a sikeres keresést is gátolják.

Ilyen lesz Draco, a pusztulásra termett műhold

Ilyen lesz Draco, a pusztulásra termett műhold

Az Európai Űrhivatal (ESA) 2027-re tervezi a speciális műhold felbocsátását és tesztjét.

Magyar szakértők segítettek az aszteroidavadász űrszonda fejlesztésében

Magyar szakértők segítettek az aszteroidavadász űrszonda fejlesztésében

A Hera célja a Didymos nevű kettős aszteroida vizsgálata.

National Geographic 2024. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket