Őseink is kedvelték a melegebb időjárást

A Kansasi Egyetem kutatói, japán kollégáikkal, Szibéria benépesítéséről szóló új eredményeikről számoltak be a Science Advances folyóiratban. Az első emberek a jégkorszakban érték el Eurázsia középső-északkeleti régióját, ez önmagában is rejtély volt, hogy miként lehettek erre képesek az akkori körülmények közt. A pontos időpont persze kérdéses volt, ettől függött, hogy épp egy hidegebb vagy egy melegebb időszakot választottak elődeink.

A Bajkál-tó környezetét vizsgálták meg, itt találták meg ugyanis a régió legrégebbi Homo sapiens leleteit. A jelenlegi elképzelések szerint erre 45-40 ezer évvel ezelőtt, a neandervölgyiek hanyatlása után került sor, azonban nem mentes az ellentmondásoktól ez az elmélet sem. A kutatók most a korabeli környezetet igyekeztek rekonstruálni, mégpedig a virágpor szemcséi segítségével.

A virágpor rendkívül ellenálló burkolatú, így nagyon hosszú időn keresztül ép marad, ezzel pedig be lehet azonosítani a növényt, amelyhez tartozott. A vizsgálatokban a Bajkál-tó környékén kiemelt talajrétegek mélyéről fenyőfélék (pl. erdei fenyő), éger, nyír, valamint a lágyszárúak közül libatopfélék, üröm pollenjét találták meg jelentős mennyiségben. A fák, az erdők terjedése egyértelműen a melegebb időszakokra volt jellemző, és emellett az emberi jelenlétet is segítették az erdők, valamint a velük párhuzamosan fennálló füves térségek.

Az emberek a késő jégkor idejének legmelegebb időszakában jöttek Szibériába. A kutatók szerint fontos, hogy nemcsak a csontmaradványok pontos korát kell kideríteni, hanem a környezeti állapotot, körülményeket is ahhoz, hogy az ember elterjedését megértsük. A Bajkál-tó környéke esetében a jól datált emberi leletek már megvoltak, most ezeket egészítették ki a kutatók a pollen alapján környezeti és éghajlati adatokkal.