A trilobita utolsó vacsorája

A trilobiták 270 millió éven át uralták a tengereket, most egy csehországi példányuk emésztőrendszerének tartalmára is fény derült.

Az ordovíciumban, kb. 465 millió éve élt Bohemolichas incola fajba tartozó állat torzulás nélkül kövült meg, igen jó állapotban. A maradványt még 1908-ban találták, azóta egy múzeumban várta a látogatókat, köztük a szakembereket is. Jó állapotának is köszönhető, hogy a testéről egy kis részen lehámlott rétegek alól kikandikált az emésztőrendszerének tartalma (jelesül állati mészváz-töredékek), ami arra inspirált egy kutatócsoportot, hogy alaposabban megvizsgálják az állatot. A kövület roncsolása nélkül erre egy elég költséges módszer van: a szinktotronos tomográfia, a vizsgálatra a Grenoble-ben lévő szinkrotron segítségével került sor.
A szinkrotron egy speciális részecskegyorsító, amelynek segítségével a CT-ben használt röntgensugárzásnál sokkal intenzívebb sugárzást lehet létrehozni – ez ad lehetőséget a kőzetekbe rejtett kövületek, vagy a kövületek belsejében lévő, láthatatlan dolgok nagy felbontású vizsgálatára. A világ harmadik legerősebb szinkrotronja található Grenoble-ben, de elég nagy a várakozási idő egy-egy efféle vizsgálatra.
A hagyományos egészségügyi CT eredményéhez hasonlóan itt is szeletenként ábrázolja a tomográfia a kövületet, s e szeleteket utólag illesztik egybe, ebből születik meg a fosszília belsejének 3D képe.
A vizsgálat feltárta, hogy a trilobita bendője teli volt mészváz-töredékekkel: kagylósrákok, pörgekarúak, tüskésbőrűek testét egykor óvó váz maradványaival. Az egyik leggyakoribb kagylósrákváz néhány szinte teljes darabja olyan jól felismerhető volt, hogy még a pontos fajt is meg tudták állapítani a szakemberek!
E vázak és váztöredékek eloszlásának vizsgálata lehetőséget adott arra, hogy elképzeljék, mit és hogyan is evett a trilobita, de még az emésztőrendszerét is sikerült rekonstruálni. Ebben bőségesen jutott hely az eledelnek, sőt, a belek is tágak voltak. A töredékeket az állat szájától a végbélnyílásig lehet követni annak testén belül.
Ezek a lények viszonylag vékony, törékeny mészvázúak voltak, ez pedig azt jelzi, hogy ez a trilobitafaj nem volt képes az erősebb vázat összetörni, összezúzni. Ebben a ma élő (ám szintén ebből a korból eredő) tőrfarkú rákokra hasonlíthatott a trilobita, amely a tengerfenéken gyűjthette össze az elpusztult állatok maradványait, illetve aktívan is vadászhatott rájuk.
Mivel számos olyan mészváz-töredék van az állat bendőjében, amelyek ép törésfelülettel rendelkeznek, a kutatók arra következtettek, hogy nem volt savas a trilobita emésztőrendszere, a savak ugyanis gyorsan elkezdték volna oldani e töredékeket. Ennek az az egyszerű oka, ha a rengeteg mész feloldódott volna, akkor ez az állat ionháztartását felborította volna, és kálcium-túltengést eredményezett volna.
A vizsgálat azt is feltárta, hogy a trilobita teteme valószínűleg igen gyorsan betemetődött, és csak egész kevés dögevőre utaló jelet lehetett találni a kőzetben, amely a maradványt tartalmazza.