A Nikon Small World versenyén a mikroszkopikus világ szépségeit és érdekességeit díjazzák.
Forrás: Nikon Small World / Qambari Hassanain
2023-ban 49. alkalommal rendezték meg a Nikon Small World mikrofotó-versenyt, amelyre 72 országból közel 1900 fotó érkezett. A megmérettetésben gyakori, hogy olyan felvételek kerülnek a zsűri elé, amelyek valamilyen tudományos, orvosi felfedezés munkálatai során születtek.
A 2023-as első díjat a cukorbetegség sajnálatos kísérőjeként kialakuló retinopátia, az akár vaksághoz vezető idegi károsodás képi ábrázolásáért kapta meg az ausztrál Hassanain Qambari és asszisztense Jayden Dickson. A képen (nyitóképünk) egy rágcsáló látóidegét mutatták be, a felvételt az idegi károsodás megfordíthatóságát vizsgáló kutatások során készítették. A retinopátia minden ötödik cukorbeteget érintő elváltozás.
Forrás: Nikon Small World / Ole Bielfeldt
Második helyezést ért el egy épp meggyulladó gyufafej speciális fókuszsorozat-felvétele, amelyet Ole Bielfeldt készített.
Forrás: Nikon Small World / Malgorzata Lisowska
Harmadik díjat kapott Malgorzata Lisowska, aki emlőrák-sejteket örökített meg.
A három díjazott mellett még számos felvételt kiemelt a zsűri a sok ezer beküldött kép közül, ezekből is megmutatunk néhányat.
Dr. David Maitland egy ezüstfa levélfelszínét fotózta, az azon lévő védőszőröket ultraibolya fényben mutatja be.
Forrás: Nikon Small World / David Maitland
Stefan Eberhard felvételén koffein kristályait figyelhetjük meg.
Forrás: Nikon Small World /Stefan Eberhard
John-Oliver Dum fotóján egy tűhegyre tapadt napraforgó virágpor-szemcséket látunk.
Forrás: Nikon Small World / John-Oliver Dum
Dr. Pichaya Lertvilai fotóján egy Acropora fajba tartozó korall polipocskáinak csoportjával ismerkedhetünk meg.
Forrás: Nikon Small World / Dr. Pichaya Lertvilai
Scott Peterson felvételén akár egy borsszem is lehetne, azonban ez egy mikrometeorit-szemcse, amely fennakadt a szűrőn. A szűrő rácsai közt 177 mikron (0,177 milliméter) nagyságú rések vannak
Forrás: Nikon Small World / Scott Peterson
John-Oliver Dum egy káposztalepke petéit is megörökítette.
Forrás: Nikon Small World / John-Oliver Dum
Charles Krebs felvételén egy gomba lemezkéit látjuk, azok peremén pedig a kialakuló spóratermelő szervecskéit látjuk gyöngyszerűen.
Forrás: Nikon Small World / Charles Krebs
Dr. Håkan Kvarnström fotója egy amőbát ábrázol gyönyörű részletekkel.
Forrás: Nikon Small World / Dr. Håkan Kvarnström
Danny Sanchez fotóján nem egy távoli bolygó égbe nyúló hegyeit, hanem egy aranyszínű rutil-kristálycsoport kvarcba ágyazott tűit látjuk.
Jelentősen javítani lehetne egyes gyógyszerek hatékonyságát annak az új módszernek a segítségével, amit a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán dolgoztak ki. A megoldásnak köszönhetően lehetőség nyílhat a betegek gyorsabb gyógyulását elősegítő terápiák kialakítására. A kutatók eredményeit összefoglaló cikket az egyetemet fenntartó alapítvány Publikációs Díjjal ismerte el.